Operafilmek vetítése, koncert, gála, gyermekopera – operaprodukciók helyett ilyen diétával volt kénytelen beérni a Miskolci Operafesztivál közönsége a rendezvény utolsó öt napján, a finanszírozási kutyakomédia eredményeként. (2011. 06. 27. – revizoronline.com, Malina János írása)

 

Az írás a Revizoron »

Ám ami háttérrendezvények szöveteként változatos és erős lett volna, szükségképpen nem vehette át a vezető események szerepét. Elszomorító állapot – ráadásul az ember nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy a jövőből kaptunk kiadós ízelítőt, s hogy az a helyzet, amely most Miskolcot utolérte, jövőre vagy pár éven belül a párhuzamosan zajló másik operafesztivált, vagy bármelyik más jelentős magyar művészeti fesztivált, Gyulától Budapestig, ugyancsak térdre kényszerítheti.

Addig is, amíg ez bekövetkezik, hallgassunk meg egy igényesnek ígérkező kamarahangversenyt! Például azt, amelyet június15-én délutánra a miskolci ortodox templomba hirdettek Mali Emese (zongora), Dobi-Kiss Veronika (ének), Ábrahám Márta (hegedű) és Horváth Marcell (klarinét) közreműködésével. A műsor: Bartók-kamaraművek és -dalok (meg egy Kodály-dal), hangszeres Verdi-átirat – ez pompásan illeszkedik a fesztivál tematikájába, és ezen a szinten maradéktalanul meg is valósul. De a dalok kivételével semmi sem úgy: Bartóktól nem két, hanem három hangszeres darab hangzik fel, s – a záró Kontrasztok kivételével – nem is a meghirdetettek; Verdi-parafrázisból pedig szintén egy helyett kettő, mindez pedig sorrendileg is alaposan megkavarva. (A biztos pont ismét a záró Kontrasztok.) Mégpedig sajnos anélkül, hogy akár írásban, akár szóbeli bejelentés formájában kísérlet történne a közönség tájékoztatására. Meglehetősen sarkos megoldás – de aztán arra gondolunk, hogy talán csupán a Kossuthról kiakolbólított Ki nyer ma? vetélkedő szellemét óhajtották visszaidézni a fesztivál szervezői: játékot és muzsikát nem is 10, hanem mindjárt 60 percben. S ha a játék ezúttal individuális formában zajlott is – ki-ki maga találgathatta, hogy amit éppen hall, micsoda, és szerepel-e egyáltalán a meghirdetett műsorban –, de ami késik, nem múlik, és meglehet, a jövő évben rendezendő hasonló hangversenyen nyilvánosan lehet majd tippelni, s a helyes megfejtők jegyeket nyerhetnek valamelyik hátralévő opera-előadásra – mert azt azért nagyon szeretnénk, hogy jövőre is legyen még belőlük legalább egy vagy kettő.

Kár, hogy a „nem informálunk – magyarok vagyunk” elv következetes érvényesítése így megkeserítette a szájunk ízét, mert ami a lényeget, a muzsikát illeti: egyenletesen magas színvonalú, teljes koncentrációval előadott, mindvégig érdekfeszítő hangversenyben volt részünk. A program in medias res, Bartók op. 14-es Szvitjével kezdődött Mali Emese előadásában; játékából hiányoltunk ugyan némi népzenés robusztusságot és erőteljesebb billentést, de az adott hangzási, dinamikai tartományon belül minden arányos, tiszta és rendezett volt, s nem utolsó sorban, például a záró lassú szakaszban, súllyal és szuggesztivitással bírt.

Nem újdonság persze, de Mali remek kísérő partnernek is bizonyult mindjárt a következő dal-összeállításban is. Dobi-Kiss Veronika kulturált előadóként és biztos, mesterkéletlen technikájú énekesként mutatkozott be a három dalban, melyek közül különösen az utolsó, Bartók Székely lassúja mutatta meg az énekesnő tartalmas hanganyagát, előadói ízlését és egyéniségét. Ezt a hegedűs, Ábrahám Márta bemutatkozása követte egy be nem harangozott, hegedű-zongorás Verdi-átiratban, melynek paramétereit nem is sikerült kiderítenem (nem is vagyok jogosult a nyereményre) – így egyik hangszeres sem maradt Verdi nélkül. A meglehetősen rövid, ám ügyesen megkomponált darabot feltűnően szép hangon és perfekt módon adta elő a művésznő. Ezt a másik, jóval nagyobb szabású, valósággal fantázia-méretű és igényű Verdi-átirat, Luigi Bassi klarinétos-zeneszerző Rigoletto-parafrázisa követte, egy hallatlanul virtuóz, ráadásul biztos ízléssel és zeneszerzői tudással megírt, dramaturgiailag is kitűnően formált kompozíció, melyet nagy örömmel fedeztem fel a magam részéről. Horváth Marcell – Mali Emese továbbra is élményszerű és koncentrált kíséretével – lehengerlő virtuozitással, könnyedséggel és szuggesztivitásal, alapvetően puha, ám mégis rendkívül erőteljes hangon aratta le a műben rejlő lehetőségeket.

A Bartóktól játszott hegedű-zongoramű szerepét a meghirdetett 2. szonáta helyett – amely valóban szétfeszítette volna a délutáni hangverseny kereteit – a Román népi táncok Székely Zoltántól származó hegedű-zongora átirata játszotta. Ábrahám Márta itt egy-két helyen – nehéz flazsolet-állásokban, ugratott vonóval játszott skálákban – nem hegedült olyan könnyed felszabadultsággal, mint általában; alapvetően azonban megtartotta szép és magvas hegedűhangját, előadásának fiatalos lendületét.

A három hangszeres művész közös produkcióval, Bartók Kontrasztokjának előadásával zárta a hangversenyt. Előadásuk a darab többfelől is igazolható, nemesen szórakoztató karakterét, illetve elemeit helyezte előtérbe: a nyitótétel magától értetődő természetességel, és noha megfelelő súllyal, mégis könnyed hangon bontakozott ki; itt is, mint mindvégig, Horváth fenomenális klarinétozása vált főszereplővé. A divertimentószerűbb hangvételen belül ő amúgy a vijjogó-sikoltozó szakaszok mélységesen nyugtalanító hatását is érzékeltetni tudta. A lassú tételben, amelyben remekül bontakozott ki az atmoszféra növekvő feszültsége, kitűnő vonalérzékét csodálhattuk meg. A zárótétel pedig lendületes, éteri pillanataiban haydni visszafogottsággal és mértéktartással érzelmes, összességében jól felépített és hatásos volt.

Ma a közönség volt a nyertes.

címkék: fesztiválok listája: 2011 Verdi
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px batrok 2016 logo 1 80px  

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Felhasználási feltételek »

↑ Top

facebook