b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadok_kat_szolista_fischlmonika.jpgDonizetti Don Pasqualéjának Norinájaként debütált 1997-ben a Szegedi Nemzeti Színházban. Első operett címszerepét, Violettát (Kálmán: A montmare-i ibolya) a Budapesti Operett Színházban játszotta.

Később olyan operett-primadonna szerepeket játszott mint, Lisa (Lehár: A mosoly országa), Hanna ( Lehár: A víg özvegy), Adél ( J. Strauss: Dr. Bőregér), Odette ( Kámlán: A bajadér), Angéle ( Lehár: Luxemburg grófja), Gabrielle ( Offenbach: La vie parisienne), Annina ( J.Strauss II: Egy éj Velencében), Marica ( Kálmán: Marica grófnő).

Leggyakrabban énekelt szerepe a Csárdáskirálynő Szilviája (300 alkalom), amellyel óriási sikert aratott a bécsi Reneissance Thaterben, majd Mörbisch-ben, Európa legnagyobb szabadtéri operett fesztiválján, az „operettek Mekkájában”. A német ZDF televízió 2005-ben, majd 2009-ben a Magyar Televízió is filmet készített a Csárdáskirálynő előadásról, amelyben a címszerepet énekelte. Ezért a szerepért Artis-Jus-díjat kapott.

Operett szerepei mellett1999-ben a Magyar Állami Operaházban Norina szerepét énekelte, majd Gildát (Verdi: Rigoletto), Frasquitát (Bizet: Carmen). Németországi turnéján az Éj királynője szerepét énekelte (Mozart: Varázsfuvola).

Több szerepben is énekelt London legjelentősebb színházaiban, Baden-Badenben, Frankfurtban, Münchenben, Amsterdamban, Rómában, Moszkvában és Szentpéterváron, valamint koncertezett Japánban, Dél-Kelet Ázsiában, Németországban, Ausztriában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Operafesztiváli fellépése:

2011. 06. 11.
» Liszt: Don Sanche

címkék: fesztiválok listája: 2011 Verdi
közreműködők: operaénekes
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px  miskolci varosgazda  

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Felhasználási feltételek »

↑ Top

facebook