b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadok_kat_zenekar_anima-2010_l.jpgAz Anima vonósnégyes 2000-ben alakult. 2002-ben már velük reklámozták a Borsodi Zenei Fesztivált országszerte. Ugyanebben az évben nagy sikerrel mutatkoztak be a „Bartók +…” fesztiválon. Játékukról elismerően nyilatkozott Marton Éva, a világhírű szoprán énekesnő is.

Felléptek már az ország szinte összes nagyvárosában. Játszottak élőben a Magyar Rádióban. 2006-ban két koncertet adtak a Miskolci Kamarazenei Nyár hangversenysorozat keretében. Ugyanabban az évben mutatták be Kerek Gábor fiatal és tehetséges zeneszerzőnek az Anima vonósnégyes számára komponált és dedikált darabját.

Miskolcon és az ország keleti régiójában rendszeresen koncertezik az együttes. Felléptek ezen kívül többek között Szlovákiában, Svájcban és Olaszországban is. Partnerük volt többek között: Szatmári Zsolt (klarinét), Liana Embovica (USA) és Kovács László (zongora).

2004 márciusában Mauritius szigetén turnéztak, ahol előttük csak egy ilyen jellegű formáció tette ugyanezt. Az első koncert után újabb felkérést kaptak és ősszel ismét visszatértek a szigetre.

Az együttes nagy hangsúlyt fektet az ifjúság zenei nevelésére. Számos koncertet adnak évente általános iskolákban, sőt óvodákban is. A kvartett igyekszik lépést tartani a modern korral, fellépéseikbe esetenként multimédiás elemeket is beleszőnek.

A vonósnégyes tagjai: Soós Gábor – I. hegedű, Vitányi Csaba – II. hegedű, Krajnik Ágoston – brácsa, Lipták Zsuzsanna – cselló

Operafesztiváli fellépésük:

2011. 06. 11.
» Az Anima vonósnégyes koncertje

2009. június 17.

» Az Anima Vonósnégyes hangversenye

 

2007. június 18.

» Az Anima Vonósnégyes hangversenye

 

2006. 06. 17.

» Az Anima Vonósnégyes hangversenye

 

2005. 06. 17.

» Az Anima Vonósnégyes hangversenye

 

2003. 06. 16.

» Az Anima Vonósnégyes hangversenye

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolc Opera Festival Nonprofit Ltd. All rights reserved!  | Legal notice »

↑ Top

facebook