Január 2021  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Ez következik

Az operafesztivál Miskolc egyik védjegye. Fontos a város számára, hiszen erről az egész ország tud, külföldön is ismert rendezvény – jövőt lehet rá alapozni. Erre hívja fel a figyelmet Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház új igazgatója, aki szerint létezne gazdaságosabb forma is a miskolci kulturális fesztiválok szervezésére. A színház két új fesztivállal is kapcsolódna a Bartók+…-hoz. (2012. 06. 04. – Észak-Magyarország)

Mit gondol a felvetésről: szorosabb együttműködésre lenne szükség a színház és az operafesztivál között. Például azért, mert a nemzeti színházi státusz és az ezzel járó magasabb támogatás elnyeréséhez a színháznak évente két operaelőadást kell létrehoznia, miközben a fesztiválnak is szüksége van operaelőadásokra. Az erre fordítható pénzekből most ilyen előadásokat vásárol, de gazdaságosabb lenne, ha önöktől vennék. És az ideinél gazdagabb programot is tudnának kínálni.

Kiss Csaba: Az operafesztivál Miskolc egyik védjegye. Meggyőződésem, Kesselyák Gergelynél alkalmasabb embert egy ilyen rangú kulturális fesztivál vezetésére nehezen lehet találni. Nagyon ritka, hogy valakinek egyszerre legyen szervezési tapasztalata, ismertsége, gondolata és ambíciója megcsinálni, amit eltervezett. Ő ilyen és ezért én őt az első perctől kezdve mindenben támogatom operafesztiváli programjában. Ugyan a város jelentős erőfeszítéseket tett a fesztivál rangjának megőrzése érdekében, de a gazdasági nehézségek, a pályázati rendszer bizonytalanságai olyan helyzetbe hozták a fesztivál vezetést, hogy ez az év csupán a kiindulópontjuk lehet, de semmiképpen nem a megérkezés ideje. Én később csöppentem bele, mint ők: 2012. február 16-án választottak meg igazgatónak, ekkor az operafesztivál alapstruktúrája, vezetői hierarchiája már készen volt. Ebben a rendszerben a színháznak játszási helyként jutott szerep, és hogy műszaki-szervezési kérdésekben segítsük őket. Mi ebben az idei operafesztiválban baráti csendestárs vagyunk.

Annyira csendes, hogy saját előadással ezen a nyáron nem vesznek részt az operafesztiválon. Az ön igazgatói pályázatában viszont, a következő évtől két kapcsolódó fesztivált is ígért. Tarthatónak véli ezt a vállalást?

Kiss Csaba: Nem is tudtunk volna most benne lenni: átvenni a színházat, ezt az egymilliárd forinttal gazdálkodó, háromszáz embert foglalkoztató intézményt – ez lekötötte minden energiáinkat, az operafesztiváli szervezés közben ezt nem lehet megtenni. Viszont erős a meggyőződésem, hogy ha Miskolc kulturális tényezőként regionális, vagy országos szerepet szeretne játszani, a kulturális fesztiválok hálózatát kell felmutatnia. Egy fesztivál nem csinál nyarat. Az operafesztivál önmagában mindig nagyon érdekes esemény, izgalmas tíz nap, az operakedvelők imádják, a miskolciak is szeretik. Mi a pályázatunkban e mellé odatettük az európai színiakadémiák fesztiválját, és a határon túli magyar színházak fesztiválját. Ehhez jönne még ősszel a Cinefest. És ez már elég nagy merítés, erre már lehet stratégiát építeni, visszajáró vendégeket fogadni. Az európai színiakadémiák találkozója nagyon közel áll a megvalósításhoz. Nyertünk a Nemzeti Kulturális Alaptól 6 millió forintot a tervünkre, és az általunk megkeresett főiskolák és egyetemek illetékesei szinte egy emberként mondták, hogy jönnek, és nagyon örülnek a kezdeményezésünknek. Az első miskolci fesztivál 2013. február 5-e és 10-e között szerepel a műsortervünkben.

Az operafesztiváli tervek között az szerepel, hogy népszerű és közérthető témákat feldolgozó kortárs operaelőadásokat mutassanak be. Tudnának-e ilyen előadásokkal társulni?

Kiss Csaba: Azt kellene tisztázni, hogy a város mit szeretne a fesztiváljaival. Ezután következhetne az, hogy például a színháznak milyen szerepet szán ebben. Jelenleg az egyik alvállalkozó vagyunk, de Kesselyák Gergely és az opera műfajának szeretete miatt is szívesen engedném közelebb magamhoz a fesztivált. A pályázati rendszer sajátosságai miatt viszont meg kell tartani az önálló szervezeti formákat: hiszen egy szervezet egy pályázatot nyújthat be. Én azt javasoltam, hozzunk létre egy olyan irodát, amelyben három kulturális menedzser szervezi ezeket a fesztiválokat, hozzá a támogatókat, ezen dolgoznak, és a gazdasági, a műszaki, a színházi hátteret a színház adja. Ez költségvetési szempontból is hatékony, azonos szellemiséget képviselni tudó forma. A legnagyobb rendezvény persze mindig az operafesztivál marad: ha megszületik a kortárs népopera, ahogyan azt Kesselyák Gergely szeretné, az egészen más dimenzió, mint a mi kisebb fesztiváljaink.

Van olyan szervezet, amelyről beszél: ez szervezi az operafesztivált is, és ennek a dolga más helyi kulturális, művészeti és szórakoztató rendezvényeket tető alá hozni.

Kiss Csaba: Én arról beszélek, hogy a színház vezetőjeként milyen formában tudnám elképzelni a Bartók+... operafesztivál és az általam tervezett fesztiválok szorosabb, gazdaságosabb és hatékonyabb együttműködését. A döntés természetesen a város kezében van. Az óra is ketyeg, hamarosan el kell kezdeni a jövő évi fesztiválok szervezését, főleg ha a Kassa, Európa Kulturális Fővárosa programjaihoz csatlakozni akarunk.

Bujdos Attila

címkék: fesztiválok listája: 2012 Puccini
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook