A tizenkettedik éve megrendezett Miskolci Nemzetközi Operafesztivál nevéből az összement műsorfüzet címlapján idén eltűnt a nemzetközi szó. Túlélő program volt ez, amiben nem szerepeltek külföldi operaelőadások, de volt például egy várost megmozgató, csaknem ötszáz közreműködőt igénylő, színvonalas Tosca. (2012. 06. 19. Népszava, Bóta Gábor)
Tavaly még tíz operaprodukciót vártak, aztán menet közben, a már meghirdetett programból is annyit kellett lemondani, hogy csak négy maradt belőle. Minden ígéret dacára jóval kevesebb pénz jutott operafesztiválra, mint akkor, amikor hatalmas árvíz volt, és az is fölvetődött, hogy nem tartják meg a rendezvényt. De a városban akkor is úgy döntöttek, hogy ne maradjon el, és szép számmal voltak jótékony célú rendezvények. Érződött valami abból a jól bevált szlogenből, hogy a zene várost épít.
Bátor Tamás fesztiváligazgatása alatt abszolút nemzetközi rangúvá vált a fesztivál, aminek élén azóta Kesselyák Gergely áll. Kellő pénz hiányában megszervezte az eddigi legszűkösebb programot. Egyáltalán nem volt benne külföldi operaelőadás. De azért határozottan akadtak figyelemreméltó mozzanatok.
Tokody Ilona Kossuth-díjas énekesnő visszatérő vendég. A belvárosi református templom dugig volt miatta, Heinz Dannenbauer orgonaművész társaságában adott koncertet. Előtte beszélt az új fesztiváligazgató, Kesselyák is. Szólt arról, hogy az idén a fesztivál túlélésre játszik, őrizni akarják a folyamatosságot, és készülnek a jobb időkre. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, lesz-e például még olyan, hogy az egyik évben minden európai uniós ország valamilyen formában képviseltette magát, arról nem beszélt. Nincs konkrét ígéret. Tokodyt, gondolom, ezután is visszahívják, hiszen igen nagy sikert aratott, állva is megtapsolta őt és az orgonaművészt a publikum. Vivaldi, Mendelssohn, Liszt, Verdi, Puccini művek egyaránt műsoron voltak, és egy imát a művésznő átszellemült odaadással az operaház, és az operaénekesek fennmaradásáért is énekelt. Ekkor többen jelentőségteljesen összenéztek, hogy már itt tartunk.
Szintén hagyomány, hogy zenét, éneklést tanuló diákok is megmutatkoznak a rendezvényen. A Bartók+ 2 Szakáll című program keretében Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját és Offenbach a Kékszakáll című operettjét láthattuk. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara Magánének Tanszékének növendékei léptek fel mindössze zongorakísérettel. Toronykőy Attila érdekes rendezésében, A kékszakállú herceg várában díszlet sem volt és a két énekes, Töreky Katalin, Tarnai Dávid civil ruhában játszott. Nem mutogatott szobákat Kékszakállú, nem nyitogatta a szobák ajtaját jókora kulcsokkal Judit, de amikor képzeletben, és persze a zenében, kitárult egy-egy szoba, Judit mindig levett egy ruhadarabot Kékszakállúról, aki kezdetben ruhák tömkelegébe burkolódzott, mintegy jelképesen is elzárva magát a külvilágtól. És, amikor lélekben is lemeztelenedik, a valóságban is félmeztelenné válik. Izgalmas párosítás utána egy gúnyos, életvidám, a hatalomnak is kicsit örömmel odamondogató operettet adni. Kár, hogy kevesen láttuk, mert még a Kamaraszínháznak is, ha harmadáig telt meg a nézőtere.
A NÉPszerű Bartók című programon pedig a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínháza is csak jó, ha harmadáig telt meg. Ez is érdekes volt pedig, a Reményi Ede Kamarazenekar Bartók műveket adott elő, a Fokla népi zenekar pedig megmutatta azokat a tiszta forrású dallamokat, amelyekből a zeneszerző ihletet merített. Több darabra még táncosok is ropták.
Az operafesztivál kétségtelenül legnagyobb vállalkozása a Tosca bemutatója volt az Avasi kilátónál, a muzsikusokat is beleértve, csaknem 500 közreműködővel. Szinte megelevenedett tőle a város. Az első felvonást bemutatták a Városház téren, a másodikat a Szent István téren, majd mind a hármat a kilátónál. A színház előtt jelmezes közreműködők hada ácsorgott, akár el is próbálták azt, amit énekelniük kellett. Körülöttük pedig bámészkodók.
A Tosca előadásának népünnepély jellege volt. Székeken, földön ült, vagy ácsorgott a tömeg. A szürke vasbeton kilátó a maga ormótlan reménytelenségével pedig ideális helyszínnek bizonyult a Toscához, amiben Scarpia rendőrfőnök pribékjei teremtik meg a rémuralmat. Vidnyánszky Attila egyik legjobb rendezésében, Zeke Edit díszlettervezővel háborús romokat idéző autóroncsokat, összezúzott bútorokat, rémisztő limlomot hordatott össze. Itt már kapásból a diktatúra szörnyű uralmát látjuk, ami fölé magasodik a hatalmaskodók székhelye, a szürke monstrum. Törvényszerűen halálba vezet itt Tosca és szerelme, Cavaradossi útja. Rálik Szilvia a címszerepben, Kiss B. Atilla Cavaradossi alakítójaként, Martin Bárta a ridegen számító, de Toscába szerelmes zsarnokként színészi szempontból is erőteljesek. A nagy létszámú kórus, a zenekar, Kesselyák Gergely vezényletével, is kitesz magáért. A közönség pedig méltán lelkesedik, ünnepel. Az operafesztiválon több ilyen, ott születő produkciót akarnak majd létrehozni. Remek gondolat, de ezekért cserébe azonban nem lenne jó feladni a nemzetközi jelleget.
A szupernő
Miklósa Erika Kossuth-díjas énekesnő megvadította az operafesztivál publikumát, szálfaderekára feszülő ruhájában, falrepesztő, de behízelgő hangjával, csábos lábaival. Szupernőnek mutatkozott. Másképp című lemezének anyagát adta elő a deszkákon, mely klasszikus kalandozás a latinos dallamok és a jazz világában, a Quartett Escualo és a Modern Art Orchestra segítségével. A színház nagyterme dugig megtelt, Miklósa pedig érzékeltethette, hogy mennyire nem egyhelyben ácsorgó, hízásnak indult, csak a hangokra koncentráló operaénekes. Meglehetősen populáris programot állított össze, de közel sem olcsót. Volt Edith Piaf és Bernstein, akadtak Piazzola tangók, melyek közben a színpadon lévő zenekartól hagyott szűkös helyen is önfeledten táncra perdült. És volt persze azért nagyária is Verditől. Alapvetően vidám, jó hangulatú, temperamentummal teli estét élvezhettünk, melyben bámulhattuk a sokszínűségét, anélkül, hogy felszínes esztrádot csinált volna.