Július 2019  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Ez következik

A tekintélyes nonkonformista útikalauz, a Lonely Planet szerint a Helikon Opera „újító, sőt kísérleti szellemű operaelőadásai révén egyedülálló Moszkvában. Az igazgató, Dmitrij Bertman arról ismert, hogy a kiemelkedő zenei minőséget művészi kockázatvállalással párosítja…” (2011. 06. 23. – revizoronline.com, Malina János kritikája)

 

Az írás a Revizoron »

A Miskolci Operafesztivál programfüzete a Helikon Opera és a szentpétervári Mariinszkij Színház közös produkciójaként hirdette meg a fesztivál negyedik operaprodukcióját, Verdi Nabuccóját. Az együttműködés, a munkamegosztás jellegét a program homályban hagyja ugyan, de miután honlapja szerint a moszkvai társulat egymagában is repertoárján tartja az operát, s rendezőként ezt az előadást is a Helikon Opera alapítója és vezetője, Dmitrij Bertman jegyezte, talán nem követünk el nagy hibát, ha a miskolci produkciót is döntően a moszkvaiaknak tulajdonítjuk. Annál is inkább, mert magánnyomozásunk szerint a műsorfüzet által meg nem nevezett zenekar is a Helikon társulatáé volt (ők előző este a Galina Visnyevszkaja Operaközpont Rigoletto-előadásában még nevesítve szerepeltek).

A Lonely Planet bizonnyal hozzáértő – a továbbiakban az előadások interaktív jellegét is felemlítő – jellemzését főleg a relativitás jelenségének szemléltetése végett idéztem. Mint ahogyan a svájci Ticino kanton a Gotthárd-alagútból előbukkanó utasban hamisítatlan olasz táj benyomását kelti, a határt Olaszország felől átlépve viszont tüchtig svájci miliőnek érzékeljük, ugyanúgy tűnt fel a Moszkvában újító szelleműnek számító előadás – még Magyarországon is! –, mondjuk így, nemesen hagyománytisztelőnek, s így jellegzetesen orosznak. Interaktivitásnak bizonyosan nem tapasztaltuk nyomát sem, bár egy bizonyos vizuális megoldás mégiscsak sajátosnak és érdekesnek bizonyult; nevezetesen az, hogy a színpadon felépített többcélú állványrendszer révén a proszcénium szinte teljes magassága kihasználható volt, ami által a szereplők mozgatása effektív módon három dimenzióban történt, a függőleges vetület erőteljes hangsúlyozásával. (A bólogató olajkutaknak, mint az asszír táj szimbolikus elemeinek a háttérre való rávetítését mint kísérleti szellemű műfogást legjobb rövid úton elfelejteni. Szerencsére azonban ez az óhatatlanul komikus hatást keltő, gyermeteg aktualizálás társtalan maradt az előadásban.) A díszleteket és a jelmezeket egyaránt Igor Nyezsnij és Tatyjana Tulubjeva tervezte.

Egyebekben a rendezés, a jelmezek nem szolgáltak meglepetéssel: kiszámítható illusztrativitás, szolid színvonal jellemezte őket. A zenekar nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, inkább egy vidéki repertoár-előadáshoz, mint kiemelkedő fesztiválszerepléshez illően, de nagyobb botlások nélkül játszották végig az operát Jevgenyij Brazsnyik kompetens és megbízható vezényletével.

Izgalmasabb képet nyújtottak az énekesek. Benyomásom szerint két szereplő magasodott minden tekintetben a többiek fölé: Mihail Guzsov Zakariás szerepében, illetve a Nabucco lányát, Fenenát alakító Larisza Kosztyuk. Előbbi össze tudta egyeztetni a különlegesen kidolgozott, differenciált, rajzos éneklést a népe fő erkölcsi támaszát jelentő pap-próféta súlyos tekintélyének meggyőző megjelenítésével. Hangja a legszebb orosz basszusokéhoz méltó, éneklése ugyanakkor tökéletes összhangban áll az olasz stílussal. Larisza Kosztyuk esetében a magas hőfokon izzó szenvedély sem veszélyezteti soha a tökéletes hangi és zenei kontrollt, a különlegesen csiszolt és természetes technikát, a gyönyörű mezzoszoprán hang nemességét. A határtalanul romlott és elvetemült, majd őszinte lelkiismeretfurdalása által megtört Abigél szélsőséges alakját nagy elhitető erővel formálta meg Szvetlana Szozdatyeleva. A híresen hanggyilkos szólam kihívásainak is meglehetősen jó hatásfokkal tett eleget. Habár hangjának hegye kissé tompa, koloratúrájának mozgékonysága és ereje figyelemreméltó, s ilyen szituációban hangterjedelmi problémái sincsenek; a szerep egy-egy kitartott magas hangjához azonban minden erejét össze kellett szednie, s ez nem tett jót a hang minőségének.

A címszereplő Szergej Toptigin bizonyos fokig mindvégig rejtély maradt számomra. Az alap egy kifejezetten zengő és mégis karcsú szláv bariton volt, akiben megmagyarázhatatlan okból a hang hol bennszorult, miután úgyszólván félig csukott szájjal, „befelé” énekelt, hol pedig teljes szépségében tárulkozott ki, helyenként szinte tenorra emlékeztető, világos színnel, mégis megőrizve az orgánum egységét. Színészi játéka viszont elsőrangú volt, könnyűszerrel téve evidenciává a többi szereplő és a néző számára őrületének és gyógyulásának váratlan fordulatait. A többi fontosabb szereplő közül Dmitrij Ponomarjov Iszmaelként leginkább Pavarotti karikatúrájaként hatott, amelyen a kontúrok elrajzolását az intonáció elrajzolása helyettesítette. Dmitrij Szkorikov Baál főpapjaként megbízhatóan szürke volt. Anna, illetve Abdallo kisebb szerepében kifejezetten jó volt Jekatyerina Oblezova, és helyt állt Mihail Szerisev. Olyan előadás volt ez, mint maga az élet: jó pár dologgal elégedetlenek vagyunk benne, de azért alapjában nagyon is szerethetőnek találjuk.

címkék: fesztiválok listája: 2011 Verdi

8ezrek operája – Operagála

december
szombat
7
19:00 h
Operagála a Bartók Plusz Operafesztivál Ezrek operája sorozatának emlékezetes előadásaiból. Részletek hangzanak el: Giacomo Puccini:... | tovább az esemény részleteihez »
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook