heiter melinda webHeiter MelindaA budapesti születésű mezzoszoprán 2008-ban szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének Magánének szakán, az ELTE Bölcsészettudományi Karának Francia és Portugál szakán végzett tanulmányait követően. Jelenlegi mesterei Wiedemann Bernadett és Szőke Katalin korrepetitor, de 2003 óta évi rendszerességgel részt vesz Hamari Júlia mesterkurzusain is. 2011 óta szólistája a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekarnak.

 

Számos hazai és külföldi színházban és koncertteremben énekelt már: Csokonai Nemzeti Színház, Miskolci Nemzeti Színház, Nemzeti Színház, Braunschweigi Állami Színház, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Bartók Terem Szombathely, Das Zentrum Europasaal Bayreuth, Stadthalle Bayreuth. Fellépett több hazai és külföldi fesztiválon is: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, Franz-Liszt-Jubiläum 2011 Bayreuth, Budapesti Tavaszi Fesztivál, Kammeroper Schloss Rheinsberg Operafesztivál, Iseumi Szabadtéri Játékok, Régi Zenei Napok Fertőd, Richard-Wagner-Jubiläum 2013 Bayreuth. 2013-ban megnyerte a VIII. Nemzetközi Simándy József Énekversenyt és elhozott két különdíjat is. Ugyanebben az évben megkapta a Bayreuth-i Richard Wagner Társaság ösztöndíját.
A Magyar Állami Operaház színpadán 2012-ben Dorabella szerepében debütált, a 2013/2014-es évadban Mercedesként és Cherubinóként hallhatja a közönség.

Operafesztiváli fellépése:

2014. 06. 20.
» Giuseppe Verdi: Aida

címkék: fesztiválok listája: 2014
közreműködők: operaénekes
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook