Tartalomjegyzék

Aki hűtlen, pórul jár

A „Bartók+Bécs 2009” operafesztivál méltón emlékezik meg a 200 éve meghalt zseniális muzsikusról, Haydnról: a nyitókoncerten az Osztrák-magyar Haydn Zenekar játszotta a D-dúr zongoraversenyt, Miklósa Erika énekelte Raffaelle áriáját az Il ritorno di Tobia című oratóriumból, és hallhattuk az „Oxford” szimfóniát is. Haydn nem elsősorban operai műveivel írta be magát a zenetörténetbe, de tény: több mint húsz operát szerzett.

 

b_400_350_16777215_00_images_stories_szek_aktualis_kat_feszt_naplo_aki_hutlen_vj_13_resize.jpg1768-ban nyílt meg az operakedvelő Esterházy (Fényes) Miklós herceg saját színháza Eszterházán, természetesen egy Haydn-művel, A patikus című operával. 1773-ban Mária Terézia császárnő látogatott a kastélyba, és az előkelő vendég tiszteletére felcsendülő új Haydn-kompozíció az Aki hűtlen, pórul jár című olasz nyelvű opera volt. A bemutató helyszínére utalt Káel Csaba rendezésében a vetített színpadkép is: az emblematikus fertődi Esterházy-kastély kovácsoltvas kapuján keresztül érkeztünk meg mi, nézők is Haydn korába, talán éppen az 1773. június 26-i bemutatóra.

 

Az időutazás karmestere a régi zene elhivatott művelője, Vashegyi György volt, aki az Orfeo Zenekar vezetőjeként korabeli hangszereken szólaltatta meg a művet. A banális szerelmi történet – amely a nagyobb hozomány miatti hűtlenség témája körül forog a szerelmesek egymásra találásáig – a zenei kivitelezéstől vált nagyszerű élménnyé. Csereklyei Andrea, Celeng Mária, Timothy Bentch, Kálmán László és Kovács István nagyszerű hangok, képesek voltak a „torkukkal” érzékeltetni a Haydn-zene finom humorát.

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook