Tartalomjegyzék

Emlékezés BeethovennelEmlékezés BeethovennelAz 1989-es rendszerváltozás 20. évfordulójáról nagyszabású Beethoven-koncerttel emlékezett meg az operafesztivál. A több száz fős alkalmi együttesben magyar, szlovák és lengyel művészek léptek a közönség elé a miskolci Jégcsarnokban. Aznap lépett föl a világhírű King’s Singers, a Varázsfuvolából pedig gyermekeknek szóló összeállítást láthattak.

 


Emlékezés Beethovennel az 1989-es eseményekre

1989 különleges év volt Európa történetében. A földrész keleti végeinek szocialista berendezkedésű államaiban, Magyarországon, Csehszlovákiában, Romániában és a Német Demokratikus Köztársaságban egymás után dőltek meg az uralmukat az állampolgárok szabad gondolkodásának és cselekvésének elnyomására alapozó kormányok. Az átmenet legtöbb esetben békésen, politikai megegyezésekkel történt meg, Romániában azonban fegyveres forradalmi helyzet döntötte meg Ceauseşcu uralmát.

 

A koncert szólistáiA koncert szólistáiMagyarországon 1989. június 16-án Budapesten ünnepélyes keretek között adták meg a végtisztességet a mártír miniszterelnöknek, az 1958. június 16-án kivégzett, majd titokban eltemetett Nagy Imrének. Halálának és újratemetésének napja azóta az új magyar demokrácia ünnepe. A nevezetes történelmi esemény 20. évfordulójáról a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál határokon átívelő, nagyszabású hangversennyel emlékezett meg. Beethoven szimbolikus jelentésű műveivel: a Fidelio című opera részleteivel, amelyben drámai erővel jelenik meg a szabadságvágy, valamint a IX. szimfóniával, a szebb jövő ígéretét magában hordozó művel, amelynek Örömódája az Európai Unió himnusza.

 

A koncert helyszíne a miskolci JégcsarnokA koncert helyszíne a miskolci JégcsarnokA Beethoven-koncert példaértékű együttműködéssel jött létre. Ezt jelezték Bátor Tamásnak, az operafesztivál igazgatójának a szavai is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2007-től körvonalazódó hangverseny megvalósulásához olyan országok járultak hozzá, amelyeknek egymáshoz fűződő kapcsolata nem mindig volt konfliktusoktól mentes. A művészet azonban rendelkezik olyasféle közvetítő szereppel, amely hozzájárul ahhoz, hogy felülemelkedjünk a nemzetek közötti problémákon. Az unió támogatását élvező közös koncertet pedig 2009. november 16-án a kassai Szent Erzsébet székesegyházban, majd december 22-én a Kolozsvári Magyar Operában is megismétlik.

 

A „Bartók+Bécs 2009” fesztivál Beethoven-koncertjén a Miskolci Szimfonikus Zenekart a Kassai Állami Színház és a Kolozsvári Magyar Opera zenei együttesei egészítették ki. A kórust a Miskolci Nemzeti Színház, a Bartók Béla Zeneművészeti Egyetem együttese, a Cardinal Mindszenty Kórus és a Fazekas Iskola Gyermekkórusa alkották. Az esten elsőként fölcsendülő Fidelio karmestere Medveczky Ádám volt, tőle a karmesteri pálcát Ondrej Lenárd vette át, aki Beethoven IX. szimfóniáját dirigálta. A háttérben álló kivetítőkön archív képek sorjáztak Káel Csaba látványterve szerint: Nagy Imre újratemetésének képei, fotók az 1989-es romániai forradalomról, illetve a rendszerváltás idejének csehszlovákiai tüntetéseiről.

 


The King’s Singers

A The King’s Singers (a király énekesei) név egy szempontból megtévesztő: ők nem a brit uralkodó szolgálatában állnak (aki jelenleg egyébként is queen), hanem a cambridge-i King's College diákjai voltak, amikor 1968-ban együttessé alakultak – innen a nevük. Bár kétségtelenül szolgálatban állnak: a vox humana, az emberi hang, az a capella éneklés szolgálatában. Világszerte óriási rajongótáborukat nézve azt is mondhatjuk: ők e műfaj királyai.

 

A King's Singers a Kakas-templombanA King's Singers a Kakas-templombanIdei koncertjükkel új helyszínt avatott a „Bartók+…” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A város szép műemlék templomai közül már csak Kossuth utcai református templomban nem volt még fesztiválhangverseny. A King’s Singers – a hely szelleméhez illően – több zsoltárt előadott reneszánsz feldolgozásban (William Byrd, Orlandus Lassus, Ludwig Senfl). A „bécsi” vonalat Brahms, Schubert dalai jelentették, az igazi ’wienerisch’ hangulatot azonban Johann Strauss népszerű művei teremtették meg. A polkák és keringők a capella előadásának érdekessége, hogy King’s Singer szöveggel énekli azokat.

A magukat lelkesen magyarul felkonferáló King’s Singers az est legnagyobb sikerét Bartók- és Kodály-dalok előadásával aratta. Bartók Legénycsúfolójának tréfás hangütése és Kodály Esti dalának „csendje” repítette magasba az élményt. A ráadásban a Beatles Black birds című dalát énekelték – a mögöttem ülő, a szüleivel érkezett és a zsoltárok alatt kivált unatkozó tinédzser fiúcska megjegyezte: „Jé, a Beatlest így is lehet énekelni!” Talán egy újabb rajongót szereztek maguknak a királyi énekesek.

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook