Bartók-est és A Kékszakállú herceg vára bemutatója nélkül nincs operafesztivál Miskolcon. Bartók egyetlen operáját a fesztivál tizedik évében Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója rendezte egy estén Puccini egyfelvonásos vígoperájával, a Gianni Schicchivel. Kora délutánján Móka Miki zsebszínháza várta a legfiatalabb közönséget, míg Catriona Smith és Bátai Péter közös hangversenyét a Szentháromság ortodox templomban hallhatták.
Képgaléria »
Kékszakállú, Gianni Schicchi vs. KERO©
Az operafesztivál hagyományos Bartók-estjének idén három főszereplője volt: Bartók Kékszakállúja, Puccini Gianni Schicchije és a rendező, Kerényi Miklós Gábor, aki az operákat színpadra állította − és aki kétszer kapott vastapsot a bemutatókért a darabok szereplőivel egyetemben. A művésznevét copyright-tal védő színházi emberrel, KERO©-val rendezési elveiről, de legfőképpen az általa szorgalmazott „népszínházi opera” fogalmáról beszélgettünk.
- Mindig olyan „harapós” kedvében van, mint azt a fesztiváli bemutatók előtt tapasztalhattuk?
- Mindig feszült vagyok…
Cser Krisztián, Rálik Szilvia (A Kékszakállú herceg vára)- Volt valami oka rá?
- A rendezés különleges tevékenység. Olyan új világot hozunk létre, ami korábban sosem volt. Ráveszünk sok embert arra, hogy az elképzelésünk szerint énekeljen, mozogjon, világítson... A legnagyobb titok azonban az, hogy rávesszük ezeket az embereket arra, hogy megnyíljon a lelkük, hogy saját magukból hozzáadjanak valamit a saját szerepükhöz, és így előbb-utóbb átvegyék a hatalmat az előadás fölött. Iszonyú sok feszültséggel teli folyamat, hogy egy adott előadásban ez a „hatalomátvétel” hogyan sikerül. Úgy működik-e a történet mindenkiben, ahogy annak működnie kell? A mostani Gianni Schicchi premieren például beragadt az ajtó, a Kékszakállúban az egyik ajtó elmozdult, egy duett pedig majdnem „szétesett”. Ezek természetes színpadi történések, e nélkül nincs színház. De mindezek tudatában is feszült vagyok azért, mert számomra létfontosságú, hogy az, amit csináltunk 2010. július 10-én, hatással van-e arra 4-500 emberre, akik végignézték a bemutatókat. Azért rendeztem meg ezeket az előadásokat, hogy eljussanak a közönséghez, és örömet okozzon azoknak is, akik közreműködtek benne – és ezen keresztül elégedett lessen a Teremtő is.
- Két, egymástól meglehetősen eltérő karakterű előadást, egy drámát és egy vígjátékot állított egymás mellé. Szerencsésnek találja ezt a párosítást?
- A kékszakállú nagyon mély és szélsőséges megfogalmazása, illetve a Gianni Schicchinek ez a fajta értelmezése – ami a maga módján szintén szélsőséges akart lenni, és keményen akart arról beszélni, milyenek vagyunk mi, emberek – tulajdonképpen a feszültség és a mélység szempontjából nem áll egymástól messze. Nyilván az egyik tragikus, a másik komikus karakterű mű, de a görög drámák korában is szatírjáték követte a drámát, és Shakespeare Hamletjében a drámai jelenet után ugyancsak a sírásók következnek, akik játszanak a koponyákkal…
- E szerint jó feloldásnak tartja Puccini vidámságát Bartók drámaiságához…
- Nem tudom, kell-e a feloldás, de szerintem jó ez a párosítás. A Gianni Schicchi alapvetően nem értéktelenebb mű a Kékszakállú herceg váránál. Ha igazán komolyan vesszük zeneileg, illetve a darab létezésében, ugyanolyan őrület mindkettő, még ha más-más oldalán állnak is a világnak.
Gianni Schicchi- Ön szerint miért van az, hogy a Kékszakállút Magyarországon szinte csak a miskolci operafesztiválon láthatja a közönség?
- Én olyan előadásra törekedtem, ami a közönségnek szól. Biztos vagyok abban, hogy ez az operafesztiváli előadás bármelyik vidéki színházban egy évben 15-20-szor eljátszható lenne bérletben. A közönség nem megy el róla, és ha egymásnak elmesélik, mit és hogyan láttak, ezt az előadást mások is szívesen megnézik. Nem az volt a célom, hogy kizárólag azoknak a kiművelt embereknek okozzak örömet, akik Bartók zenéjét oda-vissza ismerik. Kifejezetten arra törekedtem, hogy a rendezésem látványopera legyen, olyan, ami meg tudja szólítani az embereket. Úgy hiszem, hogy ez a 21. századi férfiaknak és nőknek izgalmas darab arról a harcról szól, amit egymással folytatunk. Arról, adunk-e elég időt a kapcsolatainkban arra, hogy megismerjük egymást, hogy a védőpáncélt ne tépjük le korán a barátainkról, szerelmeinkről.
„Népszínházi opera"
Cser Krisztián, Rálik Szilvia (A Kékszakállú herceg vára)- A fesztiváli rendezései kapcsán a „népszínházi opera” fogalmát használta egy interjúban. Mit ért ez alatt?
- Engem dühít a közönség nélküliség. Jómagam mindig arra törekedtem, hogy amit csinálok, azt sokan nézzék meg. Sosem az volt számomra fontos, hogy a barátok, az értelmiségiek és a kritikusok tapsoljanak, miközben a közönség elhagyja a nézőteret. Célom, hogy egy-egy általam rendezett előadás több szinten legyen élvezhető, és egy akadémiai tanár ugyanúgy megtalálja benne az örömét, mint egy ápolónő, aki a kórházból esik be a színházba. Az opera Verdi korában még rengeteg embernek okozott örömet – népszínház a legmagasabb fokon. Mára az opera ezt a státuszát elvesztette, és ez engem bánt. Én az operát a műfajok egyik legcsodálatosabbjának tartom. Hiszek abban, hogy olyan előadásokat kell és lehet csinálni, amelyek igazi zenés népszínházi események. Ma ez az egyetlen „műfaj”, amely fel tudja venni a harcot a kereskedelmi televíziókkal. Ezért hiszek a musicalben, az operettben, ami igazi hungarikum, és ezért hiszek abban is, hogy fontos operát játszani. Fontosak természetesen a vékony nézői rétegnek szóló kísérletek, mert a szellemi életet ezek viszik előre. De kell, hogy létezzenek „közönségcentrikus” operarendezések is.
- Ön szerint a Kékszakállún túl sok a misztikus máz?
- A Kékszakállút sokszor mélyértelmű, titokzatos operaként közelítik meg, és nem arra törekszenek, hogy mindenki számára arról a végtelen kemény harcról beszéljen, ami a férfiak és nők között dúl. Én ebben az előadásban ezt szerettem volna megmutatni.
- Rendezései meglehetősen impulzívak. Honnan merítette ehhez az „alapanyagot”?
- Bartók és Puccini adta. Azt gondolom, mindkettejük zenéje tele van erővel, extatikummal. Teljes intenzitással ráhangolódom a zeneszerzőre, és lehet, hogy fölerősítem az ő indulatait. Nyilvánvaló, hogy ebben az érzelmeim és a gondolkodásom egyfajta bonyolultsága is benne van.
Furcsa páros – kritika az előadásokról »
Beethoventől Brittenig
Catriona Smith, Bátai Péter és a zongorakísérő,Bakos IrinaA Szentháromság ortodox templomban Catriona Smith énekművész és Bátai Péter oboaművész adott közös koncertet.
Előadásukban Beethoven, Beethoven, Hughes, Britten, Stanford, Gurney, M. Head, E. Bozza, C. Nielsen és Benjamin Britten művek szerepeltek.
„Zsebszínház”
Levente PéterLevente Péter, az évtizedekkel ezelőtt a gyerekek körében csak Móka Mikiként ismert előadó „zsebszínházát” a Kamaraszínházban láthatta a legfiatalabb nagyérdemű.
Móka Miki Varázsórájának közreműködői a játékba bevont gyerekek mellett Habók János és Török György voltak.