Tartalomjegyzék

Rock-találka a klasszikusokkal

Tarja TurunenTarja TurunenAz operafesztivál opera-rock show-ja a világ minden tájáról Miskolcra vonzotta az idősebb és fiatalabb korosztályt egyaránt. A hívónév nem más, mint a finn szoprán énekesnő: Tarja Turunen volt…

Két órás koncertje a Jégcsarnokban felejthetetlen élményt jelentett minden látogatónak. A rajongók már dél körül gyülekeztek a helyszínen, és estére már türelmetlenül várták az első számokat.

A Tarja show, a „Classic and Divine” két részből állt. Az est első felében – mintegy hangulatteremtőként – olyan lassabb tempójú dalok szerepeltek, mint az I walk alone, My little Phoenix, a Nightwish-korszakból az Angels fall first, a klasszikusok közül pedig Dvořák Ruszalka című operájából a Dal a holdhoz ária. Emellett persze az új, What lies beneath albumról is felcsendültek dalok.

A program második részében eljött a rock számoknak is az ideje! Hallhattuk többek között a Whitesnake 1987-es Still of the night című rock-klasszikusát, valamint az In for a kill című új szerzeményt is.

Felejthetetlen előadásnak lehettünk szem és fül tanúi, amiért a köszönet nem csak a finn énekesnőt és együttesét, hanem a Reményi Ede Kamarazenekart és a Miskolci Nemzeti Színház énekkarát is illeti. Szinte elmondhatatlan összhangot teremtettek a klasszikus és a rock zene között. Mondhatnán ennél többet? Talán annyit, hogy kiderült: a zene nem csak várost épít, hanem – Tarja Turunen szavaival élve – „a zene mindig ott él mindannyiunkban!”

címkék: fesztiválok listája: 2010 Európa
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook