Don Giovanni for ever
Don GiovanniMozart Don Giovannija a világ operairodalmának kimeríthetetlen darabja, amelyet újra és újra játszani kell. A „Bartók +…” operafesztivál tíz éves történetében a Prágai Nemzeti Színház idei vendégjátéka volt a harmadik interpretáció. A 2003-as „Bartók + Mozart” programjai között kétszer is szerepelt a mű. Selmeczi György rendező-karmester a fiatalokból álló Auris társulattal adta elő az operát – ha jól emlékszünk ennyi év távlatából –, komorra hangolva. Igazi fesztiválhangulatot teremtett, hogy pár nappal később újra hallhattuk a Don Giovannit – ezúttal koncertszerű előadásban. A világhírű bariton, Renato Bruson (Don Giovanni) és Paolo Gavanelli (Leporello) hatalmas közönségsikert aratott, mert a két temperamentumos olasz a koncertből előadást varázsolt. A kritikákban tekintélyes szakemberek vetették fel, hogy valóban meg kell-e a rendezi egy operát, ha nagy kvalitású énekesek egy koncertet is képesek „előadásszerűvé” tenni.
Mielőtt az idei Don Giovannira rátérnénk, álljon itt egy idézet. Heller Ágnes filozófus az operafesztivál elméleti előadásainak keretében elemezte lenyűgöző eleganciával Mozart operáját 2003-ban. „A reneszánsznak két középkori eredetű reprezentatív hőse volt: Faust és Don Juan. Ez utóbbi Tirso de Molina vagy Molière feldolgozásában – a 17. század elején, illetve közepén – még pusztán egy spanyol nemesember – jobbára vígjátéki – története volt, aki szerette a nőket, kicsapongó volt, aztán pedig valami ok miatt pórul járt és elvitte az ördög. (…) A történet világdrámává válásának alapja a felvilágosodás korában teremtődött meg. Míg a régi, az előző kort a korlát, az újat a korlátlanság, legalább is az az utáni vágy jellemezte. Sem Faust, sem Don Juan nem elégszik meg azzal, amit a véges élet felkínál számukra, ám a végtelenséget nem a túlvilágon, az örök életben keresik, hanem még ezen a Földön. A végesben a végtelen elérése azonban lehetetlen, így tehát mindketten a lehetetlent hajhásszák. (…) Don Juan egyetlen törekvése, hogy minden nő az övé legyen, ám ő nem egy emberben keresi a végtelenséget, hanem a számsorban, a mennyiségben, annak újra és újra meghaladásában (…) törekvésének sem erkölcs, sem isteni törvény nem szab gátat.” (Heller Ágnes: A Don Giovanni-értelmezés)
