Bánk bán, a debreceni Csokonai Színház előadásaMeglepő, hogy magyar nemzeti operánknak, a Bánk bánnak ma nem ismerjük azt az eredeti változatát, amelyet 1861. márciusában Pesten bemutattak. Az is csak néhány évvel ezelőtt derült ki, hogy fellelhető az a kotta és szövegkönyv, amelyből az őseredeti Erkel-mű rekonstruálható, sőt színre állítható. A „felújításban” úttörő szerepet játszott a debreceni Csokonai Színház, amelynek társulata az autentikus Erkel-művet hozta el az operafesztiválra. A „Bartók + Európa 2010” utolsó előtti napján színre kerül opera mellett a Szentháromság ortodox templomban Cleo Mitilineou dalestjén, a Kamaraszínházban pedig a Monteraux-i Jazz Gitárverseny első helyezettjének, ifj. Pusztai Antalnak máltai, spanyol és portugál darabokból összeállított hangversenyét hallhatták. A Zene + elmélet sorozatban Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok igazgatója az előadóművészek európai szervezeteiről beszélt.
A Bánk bánról a rendezővel
A magyar színpadi örökségről, Bánk bánokról, a csendekről és a tér zenéjéről beszélgettünk Vidnyánszky Attilával, a debreceni Bánk bán rendezőjével.
Bódi Marianna, Cselóczki TamásAz örökségről
– Nem olyan nagy a színpadi örökségünk: Madách Tragédiája, Katona Bánk bánja, Vörösmarty Csongor és Tündéje, Csokonai Karnyónéja… Ezekkel meg kell birkózni, és nemcsak azért, mert ezek jó művek, hanem azért, mert saját kincseinkkel foglalkozni kötelességünk is. Az operairodalmunk sem olyan gazdag, és bár személy szerint a Kékszakállút jobban szeretem, de a Bánk bán is rendkívül fontos. Ha pedig komolyan gondoljuk, hogy a Csokonai Színház nem esetleges operabemutatókat csinál ¬– évadonként jó, ha egyet –, hanem operarepertoárt építünk, akkor ebben kiemelt helye van a Bánk bánnak is…
Bánk bánok
– Volt bennem egy halvány gondolat – és megérintett a lustaság lehetősége is –, hogy nekem ez, mármint a Bánk bán-sztori: megvan. A Nemzetiben rendeztem Katona drámáját sok évvel ezelőtt. Kiderült azonban, hogy más a két mű hőfoka, és innentől minden másképpen kell, hogy alakuljon. Másként dühös az operai és a prózai Bánk. Ráadásul mi visszatértünk az eredeti Erkel-verzióhoz. 1939-ben ugyanis Oláh Gusztáv, Nádasdy Kálmán és Rékai Nándor meghúzták az operát, és abban alig volt tere a vívódó Bánknak. A prózai verzióban Bánk számomra hamleti figura, ugyanúgy begörcsöl a tett előtt, megtorpantja őt önmaga igazságának folyamatos megkérdőjelezése, az önmagával szembe szegezett ellenérvek sora. Nádasdyék a 20. század elején túl voltak a nagy zenei forradalmakon, arról nem is beszélve, hogy ’39 Magyarországán másról szólt a Bánk bán. Csináltak – rendkívül profin és alázatosan – egy „tip-top” Bánk bánt: kicsit száraz, két felvonás, egy órával-negyven perccel rövidebbet, mint az Erkel-mű. De én az eredetit jobban szeretem, mert nagyobb terünk van zeneileg és színészileg a mű sokrétegűségét, összetettségét ábrázolni. A ’39-es verzióban egyértelműbbre élezték a bánki igazságot. De Erkel ezt nem így írta meg! Nádasdyék akkor és úgy, kifogástalanul használták a művet valaminek a kimondására. Nekem ma egyvalami kimondása helyett Bánk helyzetének elképesztő bonyolultsága a fontos. Ennek zenei, színészi, rendezői bemutatása izgat.
Bánk és Melinda kettőse (Keszei Borbála és Cselóczki Tamás)A csendek
– A színpadon nem lassúságról vagy gyorsaságról van szó, hanem: időtartamról. Bent, a darabban mindig nagyon intenzíven telik az idő. A világunk olyan, hogy folyamatosan iszonyú mennyiségű jel és impulzus ér bennünket. Egy jó ideje – ha nem is minden előadásomat, de a többségét – úgy csinálom, hogy belelököm a nézőt a közegbe, zúdítom rá a sok-sok impulzust, ahogyan a kinti világban is kapja, aztán egyszer csak hopp, hirtelen leállok, és ráfókuszáltatom egy mondatra, gondolatra, gesztusra, helyzetre – ilyenkor csend támad. Ezekért a csendekért építkezem. Aztán megint indulhat az impulzusok, jelek dömpingje. A Bánk bánban ez a jelenet számomra Bánk és Melinda kettőse. „Ölj meg engem, Bánk” – énekli az önvádló Melinda a féltékeny Bánknak. Közeledés és távolodás, szerelem és csalódás. Amikor ide eljutunk, mindent leállítok a színpadon, hosszú percekig hagyhatjuk, hogy hasson ránk a színpad, a zene – összefonódik két ember, aztán eltaszítják egymást, és újra összefonódnak...
A tér zenéje
– A térben van a jelenet, a jelenetnek pedig van egyfajta ritmusa, de az egyik, a másik, a harmadik színész saját indíttatása, akarása, energiája az, ami meghatározó. A Bánk bán esetében ráadásul a díszlet átlátszó, tehát még „kint” van a szereplő, de a nézőtérről már látni, hogy jön. Hogyan csináljuk, hogy idejében odaérjek, ha sietni kell (sok a méter), ami hazugság, mert a szereplő éppen settenkedik? Másként kell kiszámítani egy bejövetelt egy nagy és másként egy kis színpadon, pusztán azért, mert hol hány métert kell megtenni úgy, hogy az előadás ritmusa megmaradjon. A más-más tér a zenekar és az énekesek szempontjából újabb kihívást jelent. Ezért tartom buta dolognak lekulisszázni, rögzíteni az előadásokat. Ezt szokták csinálni! Pedig minden térnek – nem tudok erre jobb szót –, megvan a maga zenéje, ritmusa, atmoszférája, és abba kell nagy-nagy alázattal belesimulni, azt kell kihasználni. Ez aztán hol jobban, hol rosszabbul sikerül.
Zene + elmélet: a közönség előtt
Kovács GézaAz európai kulturális élet sokszínűségét az előadóművészetek terén számos, az Európai Unió által életre hívott program és szervezet garantálja. Ilyen többek között az unió 2007-ben indult Kultúra programja – ismertette a témát Kovács Géza.
A Nemzeti Filharmonikusok igazgatója bemutatta a nagy előadóművészeti szervezeteket, amilyen többek között az EFAH (European Forum for Arts and Heritage), a fesztiválok európai szövetsége, az EFA, amelynek a miskolci operafesztivál is tagja, az Opera Europe és az előadóművészeti területen működő munkaadói szervezetek fóruma, a PEARLE (Performing Arts Employers Associations League Europe).