Tartalomjegyzék

 

„Bartók + népzene” - Forrásvidék

 

Jandó Jenő és a MuzsikásJandó Jenő és a MuzsikásAz Allegro Barbaro című hangversenyen Bartók zongoramuzsikája megszólal a hangszeres magyar népzene a Muzsikás együttes előadásában, valamint Bartók zongoraművek Jandó Jenő világhírű, Kossuth-díjas zongoraművész tolmácsolásában. A zenék egymáshoz kapcsolódnak, egymást segítve, kiegészítve, időnként egyszerre megszólalva adnak képet az egyszerre ősi és modern hagyományokról és a belőlük táplálkozó mai zenei világról. A koncert kapcsán felidézünk egy 2001-ben, vagyis a „Bartók +…” indulásának évében készült interjú részleteit, amelyet a „muzsikás” Hamar Dániel a fesztiválnapló íróinak adott.

– Bartók művei a magyar népzenei hagyományokat ugyancsak sajátos módon éltetik tovább. A Muzsikás - még ha a '98-ban megjelent Bartók-albumán három Bartók hegedűduó is szerepel, vagy a Jandó Jenővel közös koncertjeinek programjában a zeneszerző klasszikus zongoradarabjai is felbukkantak - kizárólag az eredeti népi dallamkincset őrzi és közvetíti. Élővé lehet egyáltalán tenni azt a fajta zenét, ami hagyományként már csak nyomokban él a mindennapokban?

- A népzene nem a múzeumba való tárgyat, nem a múltba való sóhajtozó visszanézést jelentette Bartók számára, hanem épp ellenkezőleg: azt, hogy a népzene és a kortárs zene megfér egymás mellett, nincs ellentmondás közöttük. Annak a generációnak, amelyik a népzenét városban fölnőttként kezdte el megtanulni, már nem a leletmentés, a megőrzés volt a célja, hanem a használatba vétel. Amikor a magyar népzene kikerül közösségi zene funkciójából, akkor már az egész világnak szól. Nem sajátítható ki egyetlen nép vagy nemzet által, így a magyar népzene is ugyanolyan része a világ kultúrkincsének, mint az amerikai blues, a dzsessz, a középkori vagy a klasszikus zene.

– Bartók zenéjében fel-feltűnnek azok a dallamfoszlányok, amelyeket népzenegyűjtő útjai során lejegyzett. Klasszikus zenész körökben ezt átíratnak tartják...

- Zeneszerzőként Bartók nem csak az általa gyűjtött autentikus dallamokat, ritmusokat, harmóniákat használta, hanem a népzenének az élményszerűségét. Műveiben ott sejlenek ennek hatásai akkor is, ha egyetlen konkrét dallamot sem lehet fölismerni. Az Allegro Barbaroban például az, aki a népzenét ismeri, hallja benne annak hatásait, noha egészen biztos, hogy egyetlen népzenei motívum nincsen benne. Az a mérhetetlen munka, amit Bartók és Kodály abba fektetett, hogy a népzenét összegyűjtse és aprólékos gonddal lejegyezze, nyilvánvalóan óriási hatással volt zeneszerzői munkásságukra. Ha a népzenét konkrétan fel is használták volna, akkor sem érezném, hogy azok feldolgozások. Azt mondanám inkább: szuverén műveket alkottak, amelyekben fellelhető a népzene hatása. (Bartók legjellegzetesebb dallamaiban és harmóniáiban a Székelyföldön megismert régi stílus hangnemképeit fedezi fel Lendvai Ernő Bartók költői világa című munkájában. Olyan példákat említ erre, mint A kékszakállú herceg vára, az Improvizációk és a Kontrasztok. - a szerk.)

- A népzenét Bartók - hitvallása gyanánt - tiszta forrásként értelmezte és kezelte egyéb kompozícióinak megteremtésekor - a 20. század első évtizedeiben. Maradt-e napjainkra érintetlen forrásvidék?

- Bartók 1929-ben úgy fogalmazott, hogy a népzenének már csak néhány éve van hátra abban a formában, ahogyan azt ő hallotta, s úgy vélte, hogy az óhatatlanul el fog tűnni. Ebben hál' Istennek nem volt igaza, mert ez a zene sokkal erősebbnek bizonyult. Nekem is vannak olyan érzeteim, hogy az utolsó órában járunk, hogy öt-tíz év múlva a népzene egykori születésének színhelyeiről kihal és eltűnik, de remélem, nekem éppúgy nem lesz igazam. Igaz, hogy az az életforma jelentősen átalakult, amiben ez a zene megőrződött. Abban a faluban is, amelyben a '70-es években még csak népzenét hallottam, ma már diszkó is működik. Ennek ellenére bizonyos alkalmakkor, lakodalmakon, bálokon azért még a tiszta népzene hallható. Mindig lehet látni olyan fiatal emberekből álló zenekarokat akár Erdélyben, akár a Felvidéken, akik ugyanúgy muzsikálnak, ahogy az apjuk, a nagyapjuk vagy a dédapjuk muzsikált…

címkék: fesztiválok listája: 2011 Verdi
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook