fesztnap 14 robert dean smith interju edv 3Interjú Robert Dean Smith operaénekessel. Korunk egyik legismertebb tenoristája, az amerikai Robert Dean Smith lépett fel június 20-án este a Miskolci Operafesztiválon Korngold A halott város című operájának főszerepében. Az énekest novemberben ismét láthatjuk majd itthon, a Magyar Állami Operaházban fogja énekelni a Tannhäuser címszerepét. A Fesztivál talán legnagyobb sztár-vendégének számító, ugyanakkor rendkívül barátságos és közvetlen énekessel az előadás előtt készítettünk interjút.

Ön rendszeresen fellép a világ legnagyobb operaházaiban. Miért jött el Miskolcra?

Elsősorban Korngold darabja, a Halott város miatt, amit nagyon szeretek énekelni. Másrészt pedig többször jártam már Magyarországon, ahol mindig nagyon jól éreztem magam.

A Halott várost ritkán játsszák. Hány alkalommal énekelte már Paul szerepét?

Két produkcióban, összesen mintegy 15 alkalommal.

Miért vonzza Önt Paul szerepe?

Tetszik a történet. Nem minden egyértelmű benne, sok dolog a felszín alatt zajlik. Nem tudjuk például, hogyan halt meg Paul első felesége. Még az is lehet, hogy Paul ölte meg... Másrészt pedig ott van a zene, ez a késő romantikus, gyakran Richard Strauss-t idéző, jó értelemben vett „hollywoodi muzsika”. A mű zenéjét és a történetet is nagyon szeretem, ez egy csodálatos darab.

Robert Dean SmithRobert Dean SmithA Halott város mostani rendezése mennyiben különbözik azoktól, amelyekben korábban szerepelt?

A zenekar most a hátunk mögött lesz, fent a színpadon. Ez nagyon megnehezíti az énekesek dolgát. Nincs előttünk a karmester, csak monitoron látjuk majd őt, és így nem lesz meg a személyes kapcsolat, hiszen a monitor mégiscsak egy gép. Persze tudom, hogy miért döntöttek így: a Halott városban a zenekar hatalmas méretű, és nem férne el a zenekari árokban. Hozzáteszem, a legtöbb színházban nem fér el, nem csak itt, Miskolcon. Egyébként vettem már részt ehhez hasonló felállásban: Londonban, a Royal Albert Hallban ugyanígy adtuk elő a Nürnbergi mesterdalnokokat. Most is meg fogjuk oldani. Ettől függetlenül a rendezés tetszik, azt a történetet meséli el, amiről a mű szól. Innentől kezdve már a mi dolgunk, előadóké, hogy hihetővé is tudjuk tenni ezt a történetet a közönség számára, és ez a nagy kihívás.

Ha jól tudom, Ön pályafutása elején szaxofonon játszott és csak ezt követően kezdett énekelni.

Nem egészen, mert az egyetemen a szaxofon mellett is énekeltem már. Persze hamar egyértelművé vált, hogy az utóbbit fogom választani.

Az operaénekesi pályafutását baritonként kezdte. Miért döntött úgy, hogy inkább tenor lesz?

Idővel változik az ember teste és a hangja is. Észrevettem, hogy a hangom fent is kinyílt és el kellett gondolkodnom, vajon nem inkább tenor vagyok-e. Azt hiszem, ezt a kérdést előbb-utóbb minden lírai bariton felteszi magának.

El tudja képzelni, hogy valaha énekel még bariton szerepet?

Nem hiszem, hogy újra akarnám, az utolsó bariton szerepemet 1989-ben énekeltem.

A repertoárja nagyon széles, leggyakrabban mégis Wagner és Richard Strauss tenor szerepeit énekli. A német repertoár áll a legközelebb Önhöz vagy csak így alakult?

Így alakult. Mikor először Európába jöttem, Németországban kezdtem el énekelni, ahol főleg a német repertoárból kaptam szerepeket. Persze, nagyon szeretek is Wagnert és Strauss-t énekelni. .

Számos nagy Heldentenor szerepet elénekelt már. Melyik jelentette a legnagyobb kihívást?

Azt hiszem, Trisztán szerepe. Különösen a harmadik felvonás, mert annyi érzelem van benne. Nagyon súlyos szerep, amit nagy intenzitással kell végigénekelni, ráadásul nagyon hosszú is a mű. De említhetném a Nürnbergi mesterdalnokokban Walther von Stolzing szerepét is. Ez ugyan egy líraibb tenor szerep, de ez is rendkívül hosszú. Nagy állóképesség kell hozzá, ugyanakkor hajlékonyan kell tudni énekelni.

Strauss tenor szerepeit nem említette, pedig énekelte többek között az Ariadne Naxosban Bacchusát és az Árnyék nélküli asszony Császárát is.

Így van, ezek is nagyon nehezek, de rövidebbek. Azt hiszem, Strauss elsősorban azzal foglalkozott, hogy izgalmassá tegye ezeket a szerepeket, azzal viszont már kevésbé, hogy mennyire nehéz őket elénekelni.

fesztnap 14 robert dean smith interju edv 4Robert Dean SmithSzeptemberben, Spanyolországban első alkalommal fogja színpadon énekelni Verdi Otellójának címszerepét. Sok tenor tart ettől a szereptől, Önnek mekkora kihívást jelent?

Otelló egy rendkívül nehéz, drámai tenor szerep, amivel tényleg nagyon kell vigyázni, fontos, hogy az ember jól ossza be az erejét. Remélem, hogy a Trisztán után már nem okoz majd nekem gondot. Ha azonban az énekesnek megfelelő az énektechnikája, minden feladatot meg tud oldani, legyen az Verdi-, Puccini- vagy Wagner-szerep. Akkor már egyik sem nehezebb, mint a másik. Én a mai napig nagyon keményen dolgozom azon, hogy tovább fejlődjek ezen a téren. Hiszen el akarok valamit mondani a közönségnek, és a jó technika jelenti azt az eszközt, aminek a segítségével ki tudom fejezni az érzelmeimet a nézők felé.

Van még olyan tenor szerep, amit nem énekelt, de nagyon szeretne elénekelni?

Például Riccardo Verdi Álarcosbáljában. Nagyon szeretem ezt az operát, de soha nem énekeltem. Ebben a szerepben minden benne van: egyszer könnyed, máskor súlyos és drámai, megint máskor gyöngéd. Wagnertől pedig nem énekeltem még Siegfried szerepét, amit a Siegfried című operában nem is nagyon szeretnék, az Istenek alkonyában viszont igen. De könnyen lehet, hogy ha az egyiket elénekelném, felkérnének a másikra is, ki tudja? [nevet]

Van tenorista példaképe?

Persze, például Enrico Caruso. De szeretem Jussi Björlinget és Carlo Begonzit is. A főleg német repertoárt éneklő nagy tenorok közül pedig Lauritz Melchiort és James Kinget. Sokan vannak... Mikor elkezdtem a pályafutásomat Németországban, Bielefeldben, akkor énekelt ott Kónya Sándor is. Ő a német, az olasz, sőt, a francia repertoár tenorszerepeit is egyformán jól tudta énekelni, mert kiváló volt a technikája.

Ön most Svájcban él. Szeret Európában lenni vagy csak a munkája az, ami ide hozta?

Tizenöt éve élek ott, az amerikai mellett most már svájci állampolgár is vagyok. A világ számos országában fel szoktam lépni, Amerikában is, de legjobban Európában érzem magam. Szeretem az európai kultúrát és mentalitást, azt, hogy itt az emberek életének szerves része a kultúra.

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook