160610felvonulas vj34 resizeNyitóparádé a főutcán, fesztiválízelítő koncert, Cohen-dalok a Szent István téren, operaszerenádok a sétálóutca kapualjaiban, Palya Bea és együttese a Nyári Színházban, fesztiválnyitó gálahangverseny a Nagyszínházban, és egy estet megkoronázó tűzijáték. Címszavakban a fesztivál nyitónapja.

 

A nap képgalériája »

A BArtók Plusz Operafesztivál 2016 nyitóhangversenye

nyitokoncert vj71 resizeSzonja Joncseva és Alexander Prior

A hagyomány (mondhatni) kötelez – a Bartók Plusz Operafesztivál 2016 nyitóparádéval hívta fel a nagyérdemű figyelmét arra, hogy június 10-től tíz napon át újra Miskolc az opera magyarországi fővárosa. Ezt hangsúlyozta az esti nyitógála ünnepi megnyitójának szónoka, Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője is, aki úgy fogalmazott: „A legnagyobb Bartók-fesztivál ’hozadéka’ az lesz, hogy erősödik bennünk Bartókon keresztül a zene szeretete. A büszkeség, hogy ő első rendűen a miénk, miközben a többi népeké is, és hogy rajta keresztül értékeljük, védjük, gondozzuk azt a felbecsülhetetlen kincset, amelyet úgy hívnak, hogy magyar kultúra.”

„Miskolc nélkül nincs Bartók Plusz Operafesztivál, és operafesztivál nélkül ma már elképzelhetetlen lenne Miskolc is” – ezt már Kriza Ákos, a város polgármestere jelentette ki ünnepi beszédében, felhívva a figyelmet arra, hogy a magyarországi vidéki városok közül egyedül Miskolcon van többnapos ünnepe az opera műfajának. Majd bejelentette: „A fesztivál a többi miskolci kulturális értékkel keretét jelentheti a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa pályázatnak. Azaz: Miskolc indul a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért.”

nyitokoncert vj62 resizeSzauer BiankaA bejelentést kísérő tapsot követően színpadra lépett az est sztárja, a bolgár születésű szoprán, Szonja Joncseva, aki ezen az estén fivérével, Marin Joncsev tenorral és a közönségkedvenc kis hárfavirtuózzal, Szauer Biankával adott megismételhetetlen hangversenyt.

A Miskolcon most debütált Joncseva a nyitóelőadás palettájáról szemezgetve francia szerzők, Massenet és Gounod, valamint a nagy kedvenc, Puccini darabjaiból válogatott (a műsor »). A hangverseny ráadásszámainak sorában azonban ott szerepelt Verditől a Traviata, amelynek németországi bemutatója után alakítását a Die Welt című lap Maria Callashoz hasonlította és a világ jelenlegi legjobbjának kiáltotta ki.

Szonja Joncseva most a Pezsgőáriával varázsolta igazán ünnepivé a nyitónap estéjét. A kitűnő Alexander Prior karmesternek, a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak, és valamennyi közreműködőnek köszönhetően tapsviharos kezdetnek lehettünk szemtanúi.

Lejegyezte: Méhes László

 

 

Mindeközben

 

Videónapló

 

 

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook