18 06 16 ariadne edv 34Rischar Strauss: Ariadné Naxoszban. A Kassai Állami Színház előadása.Visszatért Ariadné a fesztiválra. Richard Strauss operáját – Ariadné Naxoszban – a Kassai Állami Színház társulata adta elő.
Tokody Ilona operaénekesnő Pálúr János orgonaművésszel az evangélikus templomban adott hangversenyt; négy ukrán tenor, a Leon Voci, a Bartók-jam és a Modern Art Orchestra a Szent István téren; Szabó Gabi és a Stereo Swing a Nyári Színházban lépett föl.

 

A nap képgalériája »

 

Richard Strauss: Ariadné Naxoszban

18 06 16 ariadne edv 01Richard Strauss: Ariadné NAxoszban. A Kassai Állami Szíínház előadása.Richard Strauss csavaros cselekményű operája, az Ariadné Naxoszban hét év után ismét egy szlovák társulat, a Kassai Állami Színház produkciójaként tért vissza a Bartók Plusz színpadára. A „Bartók + Bécs 2009” programjában a Pozsonyi Nemzeti Színház produkciója volt színen, és aznap még a Honvéd Táncszínház a Bartók és Kodály muzsikájára készült Párhuzamok című előadása volt. Kézenfekvő lenne így most is a „párhuzam”, ami ez alkalommal a Hugo von Hoffmanstahl librettójában megfogalmazott történetre utal.

Mert miről is szól az Ariadné? Egy estélyt adni készülő, szeszélyes bécsi úr házában operaelőadásra készülődnek. A házigazda a vendégek szórakoztatására egy komédiás truppot és egy ifjú komponista új művének, egy tragédiának előadását rendelte meg. Szeszélyes kívánsága azonban az, hogy a bohózatot és a tragikus témájú operát egyszerre adják elő. A történet párhuzama így összegubancolódik: az opera hősnője, Ariadné Thészeusszal elhajózik Naxosz szigetére, ám a Minótauroszt legyőző hős búcsú nélkül otthagyja a krétai királylányt. Ariadné bánatában meghalni készül. Zerbinetta, a komédiások primadonnája próbálja vigasztalni, és azt ajánlja, keresse csak tovább a szerelmet. Hamarosan meg is érkezik Bacchus, akit azonban Ariadné Hermésznek, az alvilág urának hisz, és úgy hiszi, a halál jött érte. Karjaiba omlik, ám a halál ölelése helyett a szerelem ejti rabul...

18 06 16 ariadne edv 33Richard Strauss: Ariadné Naxoszban. A Kassai Állami Szíínház előadása. (Zerbinetta: Michaela Várady)A dráma és komikum határán egyensúlyozó operát a művészet mindenekfölöttiségét hangsúlyozó színpadképpel emelte ki Linda Keprtová, a kassai előadás rendezője, aki koncepciójáról így fogalmazott: „A világban a pénz diktál. Mindenki a rabjává válhat, bábuvá, aki a pénz parancsa szerint játszik. Erre építettem az Ariadné-előadás fő gondolatkörét. Úgy gondolom, a világon minden embernek meg kell hoznia a döntést, hogy akar-e mások gazdagságának a bábja lenni, vagy saját eszméi szerint akar-e élni és alkotni. Mert a szerelem és a művészet a mi legnagyobb, és egyúttal legtörékenyebb gazdagságunk.”

Nos, valóban. Szomorúan jelenthetjük, hogy a világ és az azt mozgató csak nem akar változni. Vagy próbáljuk megérteni a hatalmi szeszélyek lényegét, mint az Ariadnéban képtelen helyzet elé állított ifjú titán Zeneszerző (Lucie Kašpárková), vagy vérig sértve, értetlenül szemléljük a köröttünk zajló történéseket, mint Ariadné (Eva Dřízgová). De választhatjuk azt a megoldást is, amit Zerbinetta (Michaela Várady) ajánl: új utakat keresünk a magunk számára a boldogsághoz (és boldoguláshoz).

18 06 16 ariadne edv 36Richard Strauss: Ariadné Naxoszban (Ariadné: Eva Dřízgová, Bacchus: Jaroslav Dvorský) Ariadné fonala ott van mindenki kezében ‒ ahogy kapunk is erre utalást az előadásban ‒, ami vagy az élethez, vagy az elmúláshoz vezet. Vagy mi mozgatjuk a szálakat (ahogyan Zerbinetta az előadás Bábjait, az érte rajongó férfiakat), vagy a szálak mozgatnak minket (ahogyan Ariadnét a maga kényszeres szűklátókörűsége). De legyen vagy így, vagy úgy, az út végén az elmúlás vár a halhatatlanokra is: Bacchust (Jaroslav Dvorský) is magával ragadja Hermész, s végül az egész színpadi kompánia élőhalottként lógatja kezeit a naxoszi jelenet záróképében.

A Kassai Állami Színház előadása bár nem minden tekintetben volt tökéletes, gondolatvilága hitelesen tükrözte a Strauss‒Hoffmanstahl kijelölte igazodási pontokat. Zenei/énekesi szempontból leginkább a Zerbinettát alakító Michaela Várady volt meggyőző, aki lírai koloratúrszoprán hangjával kiérdemelte, hogy áriája után a közönség az előadást megszakítva visszatapsolja.

Lejegyezte: Méhes László

Háttér az Ariadné-történethez (Ariadné: mitológia és tanulságok »)

 

mindeközben a Szent István téren, a Széchenyi utcán, a belvárosi evangélikus templomban és a Nyári Színházban

 

videónapló

 

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook