190621 parasztopera vj73 resizeA Bartók Plusz leglátványosabb produkciója, az Ezrek operája sorozatban bemutatott Parasztbecsület sok száz nézőt csábított a miskolci Kálvária-dombra, hogy Mascagni-muzsikát hallgasson és egy különlegesen kivitelezett előadást láthasson. A Nyári Színházban Igudesman & Joo komoly(talan)zenei koncertje nevettette a közönséget. Bátori Éva ének mesterkurzusának hallgatói a Zenepalotában tartott hangversenyen adtak számot tudásukról. A Szent István téren péntek a tánc napja volt: a Kármen táncfantáziát a Varidance a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház közreműködésével mutatta be, a Szinvavölgyi Táncegyüttes pedig néptáncgálát adott. Micheller Myrtill & Swinguistique az Erzsébet téren játszott. Aznap, a Kórusok Éjszakáján, énekszó kísérte a hazaindulókat a fesztivál főutcáján.

 

Ezrek operája – Pietro Mascagni: Parasztbecsület

Visszatért az „Ezrek operája” az Avasra – de nem a már többször is jól bevált kilátói helyszínre, hanem a Kálvária-dombra esett az első hallásra kicsit meglepő választás. Bár a látvány lehet megfelelő a Parasztbecsület történetéhez a hatalmas gesztenyefával és a kápolnával, hiszen a cselekmény egy szicíliai falu központjában, a templom előtti téren játszódik. Mégis meglepő, hiszen hogyan kerül ez a szerelemi tragédia egy szakrális helyszínre – ahol a gesztenyefa másik oldalán ott magasodik a kálvária három keresztje is? Önmagában az nem indokolhatja, hogy húsvétvasárnap játszódik... Ám Paolo Panizza rendező (aki többször dolgozott már a Veronai Arénában is) nemcsak nagyszerűen kihasználta a szokatlan játékteret, hanem plusz jelentést is adott a helyszínválasztásnak azzal, ahogyan bemutatta és elválasztotta az emberi konfliktusok és az Istenhez fordulás pillanatait.

190621 parasztopera vj24 resizeMascagni: Parasztbecsület (Santuzza – Balga Gabriella, Turiddu – Hector Lopez MendozaA domboldal maga lett a főtér –a nézők pedig úgy érezhették magukat, mintha ünnepi vendégek lennének, akik nem vesznek részt az eseményekben, de a teret ölelő házak kerítésére könyökölve, vagy épp az azok előtt álló padon ücsörögve közvetlen közelről szemlélhetik azokat. (A történettel itt nem foglalkoznánk, hiszen nemcsak közismert operáról van szó, de beavatáson is átesett a fesztiválközönség. /fesztiválnaplónkat az eseményről itt olvashatja »/)

A hatalmas szabad tér lehetőséget adott arra, hogy a fuvaros Alfio (Haja Zsolt) valóban kétlovas fogaton érkezzen haza – a két kisebb és egy nagyobb emelt „színpad” arra, hogy a kulcsjelenetek hangsúlyosak és mindenhonnan láthatóak legyenek – a nézők lábához lefutó játéktér pedig arra, hogy az operáknál szinte sosem tapasztalt intim közelségben sétáljanak, táncoljanak előttünk a falu lakói, a nagy létszámú kórus tagjai. (A Miskolci Nemzeti Színház kibővített Énekkara, a dél-koreai Asan Civic Choir és a miskolci kórusokból összeállt Fesztiválkórus tagjai keltették életre kiválóan a szicíliai falu életét.) Ez pedig nemcsak azt jelentette, hogy minden mozdulatukat, arcuk 190621 parasztopera vj14 resizeEZREK OPERÁJA – Pietro Mascagni: Parasztbecsület (Cavalleria rusticana)rezdüléseit is láttuk, hanem azt is, hogy hangosítás nélkül szólhatott az ének. Sőt, amikor épp a közelünkben énekeltek, a szólisták hangját sem a hangfalakból hallottuk – vagy legalábbis úgy tűnt, ami a hatást tekintve ugyanaz.

Prózai színészek szoktak arról beszélni, mennyire más eszközöket kíván meg egy nagyszínházi előadás, mint egy stúdiószínpadi produkció. Vajon mennyivel lehet nehezebb, amikor egy darabon belül kell váltogatni ezeket? Vagy egy árián belül – mint amikor Lola (Balogh Eszter) megjelenik a kálvária lépcsőjének távoli tetején, és a fa alatti „színpadon” alakítja a jelenetét. Vagy Santuzzának (Balga Gabriella) az Intermezzo végéig minden pillanatban nemcsak jelen, de a szó szoros értelmében szem előtt kell lenni, miközben érzelmileg egyre feldúltabbá válik. A rossz döntéseivel az eseményeket a tragédia felé hajtó Turiddu (Hector Lopez Mendoza) vagy a fiatalok érzelmi ciklonjának közepén csak szeretetével álló Lucia (Dobi-Kiss Veronika) mind személyes ismerősünkké válik, mire felhangzik az utolsó, kétségbeesett sikoly...

190621 parasztopera vj50 resizeEzrek operája 2019 a Kálvária-dombon – Pietro Mascagni: Parasztbecsület (Cavaleria rusticana)A mindezt szűnni nem akaró tapssal megháláló közönség soraiban ült két különleges vendég. Az egyik Guida Mascagni, a zeneszerző Pietro Mascagni dédunokája. A másik Juhász Ferenc, a mindszenti templom, így a kálvária plébánosa, aki szólt is néhány szót az előadás kezdete előtt. Nemcsak házigazdaként köszöntötte a résztvevőket, de elmesélte azt is, hogy éppen nagyon foglalkoztatta: kellene valamilyen rendezvényt, eseményt idehozni – és akkor felhívták az operafesztiváltól. Az egész napos eső után nem volt fölösleges az az utalás sem, hogy a „maga kapcsolatrendszerével” ő is igyekezett megtenni mindent azért, hogy estére elálljon az eső, és meg lehessen tartani az előadást. Nos, ahogy a Pi élete című film végén, mi is feltehetjük a kérdést: vajon melyik történet tetszik jobban? Az, amelyik szerint ennek így kellett lenni, mert az egyestés élményen túl is lehet jelentősége az előadásnak a Kálvária-dombon – vagy az, amelyik szerint mindez szerencsés véletlenek összjátéka egy különleges, de egyszeri produkcióért. Akármelyiket is választjuk, a miskolciak számára fontos üzenet lehet: ha már erre a gyönyörű, de gondoskodásra szoruló városi és szakrális helyszínre irányították, ne vegyük le róla a tekintetünket! (színlap »)

 

A nap képekben »

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook