Több évtized impulzusaiból állt egyszer csak össze Gyöngyösi Levente zeneszerző döntése: Bulgakov remekéből, A Mester és Margaritából ír rockoperát. Vagy musicalt. Mindenképp olyan opera mélységű művet, amiben van dobszerelés, elektromos gitár, elemien kirobbanó erő.
A döntés után azonnal jöttek a kérdések, problémafelvetések, amiket blogja olvasóival is megosztott. Így most feltehettük ugyanazokat – a három év elteltével ugyanolyan érdekes – kérdéseket.
– „Az egyetemes remekművekhez iszonyú kockázatos hozzányúlni – a lábujjuk aljáig is nehéz elérni, nemhogy a szintjükre emelkedni.”
– A probléma idővel sem lett kisebb. A legnagyobb gondunk nem is az, hogy A Mester és Margarita remekmű, hanem, hogy hosszú és komplex alkotás. A könyvben alapvetően három szál fut. Az első a Mester és Margarita története, aztán ott az 1930-as évek szovjet világa, amibe belesimul Woland és csapata és az általuk okozott ribillió, a harmadik pedig a passió. Nálunk a könyv társadalmi vetülete kevésbé hangsúlyos. Lényegesebb a Mester és Margarita között kibontakozó szerelem, illetve a jeruzsálemi szál, aminek a főszereplője Pilátus, illetve az ő viszonyulása a hatalomhoz, a felelősséghez. A világ egyik leghíresebb szerelmi történetét szerettem volna megjeleníteni, és nagyon érdekelt annak misztikus vonulat is. A Kossuth-díjas Várady Szabolcsot kértem fel az opera szövegkönyvének megírására, javaslatára bevontuk a munkába Bognár Róbert műfordítót és Schlanger András színész-rendezőt is. Általuk letisztult mindaz, ami elsőre bonyolultnak látszott: Moszkvában megjelenik a Sátán, vagyis Woland, aki bált ad, és követőivel meglehetős disznólkodást végez a városban. A Szovjet Írószövetség kizárja a Mestert, a fiatal, pályakezdő írót a soraiból. A második felvonásban Margarita eladja a lelkét a Sátánnak, részt vesz a bálon, hogy visszakaphassa a szerelmét – a nagy kérdés, mi lesz ezután, mert abban a világban nemigen van helyük. Mindeközben megelevenedik a Mester regénye Pilátusról és Jézusról. A moszkvai és a jeruzsálemi történetben bizonyos szereplőket ugyanazok énekelnek: Jézust és a Mestert, Berliozt és Kajafást, Hontalan Ivánt és Lévi Mátét, Latunszkijt és Júdást.
– "Mi a csuda köze van a harmincas években játszódó Bulgakov-regénynek a rockzenéhez?"
– A rockzene sokféle formában megjelenik, de elsősorban Wolandékat jeleníti meg. Van egy központi ária, ami egy Aerosmith-dal parafrázisa. A mű csúcspontja előtt vagyunk, és Woland arról énekel: „vagyok, aki vagyok, tudója jónak és rossznak”, lényegében egyenrangúnak mondja magát a Teremtővel. Ennek a féktelen erőnek a megjelenítése a rock, ugyanakkor a passiójelenetekben is sokszor feltűnik, mintegy a Jézus Krisztus Szupersztár világát idézve. Szerintem Bulgakov remeke a mágikus realizmus korai képviselője. Egy tűpontosan, sokszínű szereplőkkel megrajzolt világ – a mágia állandó jelenlétével. Egyszerre mese és korkép. Mivel egyébként is vonzódom a barokkhoz, tálcán kínálta magát egyfajta barokkos zenei világ a történet meseszerűségének kiaknázására. Ezért a második rész kicsit meseoperás, mondhatni varázsfuvolás behatásokkal indul a barokk irányába, mintegy a rég elvesztett Paradicsomot idézve. A darab zenei csúcspontján pedig, amikor Margarita boszorkánnyá válik, az extatikus felszabadultság miatt az „átlagos” lírai szereplőből koloratúrszoprán lesz!
– "A műfajkeveredés, azaz divatos szóval crossover szintén komoly veszélyeket rejt magában: a mű sehova sem lesz igazán besorolható, egyáltalán azt is nehéz lesz eldönteni, hogy hol a helye, a Madách Színházban vagy az Operaházban."
– Nem tartunk előbbre ebben a kérdésben, bár leginkább operamusicalnek nevezzük most. Ha lehet így mérni, azt mondom, hogy A Mester és Margarita 60 százalékban romantikus és barokk alapokon nyugvó kortárs opera, és 40 százalékban rockopera. A zenés színpadi művek alapkérdése ősidők óta, hogy mihez kezdjen a szerző az énekbeszéddel. Ebben a darabban nincsenek recitativók. Leginkább zárt számokat írtam, a drámai folyamatot a mozgás, a zenei lüktetés képviseli. A zenei stílusok egymáshoz kapcsolódására sokféle példám van a darabban. Az egyik legjellegzetesebb talán Pilátus, Patkányölő, Lévi Máté és Júdás kvartettje, amikor a négy álláspont négy különböző zenei stílusban, de operazenei alapokon jelenik meg: együtt énekelnek, válaszolgatnak, összekapcsolódnak. Itt is, mint az egész műben, sokféle zenei világ próbál egységes zenei keretet találni magának. Még nem tudom felmérni, mennyire sikerült. Örülök, hogy elsőre koncertszerű előadásban hangzik el a mű, mert így a hangok, a zene marad a középpontban, arra tud koncentrálni a teljes alkotói és előadói gárda, sőt a közönség is. Nekik persze nem kell tudniuk a szakmai háttérről. De ha megérzik, miként változik a szereplő motivációja, és ezt követi, fejezi ki a zene, akkor már nyert ügyünk van.
– "Még sosem írtam könnyűzenét (apróbb kísérletecskéktől eltekintve), és talán nem épp egy ilyen éktelenül fontos művel kellene elkezdeni."
– Ezen utólag már kár gondolkodni. Félreértés azonban ne essék: a szüleim nem zenészek, de Kolozsváron, ahol születtem erőteljes kulturális élet volt, és a polcukon a Koncz- és a Szörényi-lemezeket éppúgy megtaláltam, mint az operákat. Mindig is kacérkodtam a gondolattal, hogy alapítani kellene egy együttest. Szeretem a ritmikáját, az egészből áradó szabadságvágyat. Ez az, ami A Mester és Margaritában is áradni fog a rockzenéből.
Lejegyezte: Csörnök Mariann