November 2018  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Ez következik

peretyatko webOlga Peretyatko-MariottiOlga Peretyatko-Mariotti, a világhírű operaénekesnő lelkileg és az internet segítségével is készül a miskolci fellépésre. Az Észak-Magyarország napilapnak elárulta: ő maga ortodox vallású, és énekelt már mindenféle felekezet templomában szerte a világon.

 

– De a karácsony mindenütt ugyanazt jelenti, hiszen ez az ünnep felüláll a felekezeteken. Az én szülőhazámban, Oroszországban nem karácsonykor, hanem újév hajnalán ünneplünk igazán. December és január az én országomban végig ünnepi időszak – fogalmazott.

Minden együtt van

Olga Peretyatko-Mariotti már hallott a miskolci operafesztiválról, de mint mondta, a felkérés arra buzdította, hogy utánanézzen „ennek a nagyszerű kezdeményezésnek”.
– Látom az interneten és a fesztivál honlapján, hogy évek óta remek előadások és produkciók szerepelnek műsoron. Az önök fesztiválja európai szintű rendezvény, és ez nemcsak az internetről derül ki. A felkérés után több kollégámmal beszéltem, akik már felléptek az operafesztiválon. Mindannyian azt mondták, hogy öröm volt Miskolcon énekelni – mondta az opera-énekesnő.
A miskolci gálán népszerű, közismert operaáriákat énekel majd. Az opera műfajáról szólva úgy fogalmazott: az operában minden együtt van. Nagyon jó zene, gyönyörű kosztümök, gyönyörű díszletek. Az opera összművészeti műfaj, ahol mindenki a legjobbat kaphatja abból, amit az alkotók kitaláltak. „Azok, akik megnéznek egy operaelőadást, két lépéssel előbbre tartanak, mint a világ, mert a lelkük gazdagodik a produkció által.”
– És ami a legfontosabb, hogy a gyerekeink, a fiatalok ugyanúgy értik ezt a nyelvet, és megértik azt a szépséget, amit ez a műfaj ad nekünk. A világnak szüksége van az operára, higgyék el nekem! – jelentette ki az opera-énekesnő, hozzátéve: minden ember, aki egyszer operajegyet vált, remélhetőleg el is megy az előadásra. És ha már ott van, akkor olyan élményben lesz része, amit más előadás nem tud pótolni. Ezért operába járni jó.
Hozzáfűzte: a közönség minden országban ugyanolyan hálás, ha olyan elő­adásban van része, amely megérinti a lelkét, és olyan élményt ad neki, amit sokáig a magáénak tud, és megtart az emlékezetében.

Olga Peretyatko-Mariotti a Bartók Plusz Advent 2017 gálahangversenyén »

A kedvencek

Olga Peretyatko-Mariotti​ új, negyedik lemeze ebben az évben jelent meg, kizárólag orosz szerzőktől. Melyek a legkedveltebb orosz operaáriái? – kérdeztük tőle.

Mint mondta, az orosz lemezről minden ária a kedvence, hiszen ő válogatta össze ezeket. Minden áriának gyönyörű története van, ezeket a történeteket is imádja. A románcok és dalok mind a lélekhez szólnak, mindegyik nagyon fontos számára.
– A kedvenc áriám? Jaj, nem is tudom elmondani, igazából fel kellene olvasnom a tartalomjegyzéket, a sorrend nem számít – adott választ a kérdésre.
Firtattuk azt is, mi a karácsonyi kívánsága.
– Azt kívánom, hogy legyen béke a világban, a lelkemben, és végre a férjemmel kettesben üldögéljünk a nappalinkban, a kandalló előtt egy nagyon finom forró csokoládéval. Mindenütt legyen béke és boldogság, és a legfontosabb, hogy az a két-három nap, ami ilyenkor szabad, úgy teljen el, hogy ne kelljen a munkával foglalkozni, hanem csak magunkkal és az ünnepléssel – árulta el kívánságát az opera-énekesnő. Hozzátette: „Kívánom mindenkinek, hogy jöjjön el a koncertre, hallgassa meg ezt a gyönyörű zenét! Kívánok mindenkinek boldog készülődést a csodálatos karácsonyi ünnepekre!”

(2017. 12. 06., Észak--Magyarország – Hegyi Erika)

 

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook