Nyomtatás

Zenepalota, Miskolc

Zenepalota, Miskolc
Város:
Miskolc
Utca:
Bartók Béla tér
Irányítószám:
3525

A Bartók Béla téren álló neobarokk épület 1927-ben épült Wälder Gyula tervei alapján. Építését ugyanabból az amerikai újjáépítési, úgynevezett Speyer-kölcsönből fedezték, mint a lillafüredi Palotaszállót, vagy a miskolci Búza téren álló Vásárcsarnokot.

A Zenepalota kiváló akusztikájú, 400 személyes hangversenyterme és hangversenytermi orgonája révén fontos szerepet tölt be Miskolc zenei és kulturális életében. Az épület homlokzatán Bartók Béla domborműve (Seres János alkotása), a hangversenyterem előtti társalgóban Hubay Jenő szobra (Ligeti Miklós műve) és Liszt Ferenc gipsz mellszobra áll, míg az épület előcsarnokában Reményi Ede és Lányi Ernő emléktáblája (mindkettő Ficzek Károly alkotása) látható.

Az épületet 2009-ben műemléknek nyilvánították. Az ugyanebben az évben kezdődött felújítása 2011 elejére készült el. A Zenepalotában a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenetudományi Intézete működik.

   
 
Dátum Esemény Kategória
Jelenleg nincs bejegyzett esemény