Október 2021  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Ez következik

b_250_250_16777215_00_images_jem_events_sondorgo_940431694.jpgA Szentendrén 1995-ben megalakult Söndörgő útját a Vujicsics együtteshez kötődő családi szálak és a délszláv népzene iránti elragadtatás jelölte ki. Kirívó virtuozitásával és lehengerlően friss előadásmódjával mára Európa-szerte az egyik legnépszerűbb magyarországi együttessé vált.
Tamburára épülő, de a fúvós és ütős hangszerekre, valamint a harmonikára is kiterjedő hangszerelésével a Balkán legsűrűbb zenei rétegeit is hitelesen tudja megszólaltatni – úgy, ahogyan az más balkáni együttesektől nem hallható.

Készített lemezt a macedón čoček „királyával”, Ferus Mustafovval, a 2010-es Lost Music of the Balkans című albumát pedig hatvan országban forgalmazta a Harmonia Mundi/World Village. A két éve megjelent Tamburocket 2014 októberében az európai világzenei rádiósok listájának első helyén állt, és abban a hónapban a santiagói WOMEX közönségét is elbűvölte. 2015-ben az együttes elnyerte a legjobb world music albumnak járó Fonogram-díjat. 2016 őszén jelenik meg az első Live albumuk.

Az együttes tagjai: Buzás Attila, Eredics Áron, Eredics Benjámin, Eredics Dávid, Eredics Salamon

2016. 06. 17., 18:00 – Szent István tér

címkék: fesztiválok listája: 2016
műfaj: koncert,kísérőrendezvény
kategóriák: fesztiváli főprogramok, kísérőrendezvények
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook