Július 2020  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Ez következik

Kísérőrendezvény

100 évvel ezelőtt, 1916. február 12-én került sor Szirmai Albert Mágnás Miska című operettjének ősbemutatójára a Király Színházban, amely a 20. század első évtizedeiben a budapesti operettjátszás egyik fellegvárának számított.

Szirmai Albert (1880–1967) már 12 évesen a Zeneakadémia hallgatója volt zongora szakon, azonban a sok gyakorlással túlerőltette kezét, így a zongoraművész pályafutása korán véget ért. A Zeneakadémián zeneszerzést is tanult, olyan – később igen jelentős muzsikusokká vált – osztálytársak mellett, mint Kodály Zoltán, Weiner Leó, Kálmán Imre és Jacobi Viktor. Zenei tanulmányai mellett elvégezte a jogi egyetemet is.
Szirmai Albert – aki 1926-ban New Yorkba költözött – legnagyobb sikerét a mai napig Mágnás Miska című operettje jelenti, melynek szövegét Bakonyi Károly (1873–1926), verseit Gábor Andor (1884–1953) írta.

Az operettkoncerten a darab legismertebb dalait az Operettszínház kiváló művészei: Oszvald Marika, Lukács Anita, Bódi Barbara, Vadász Zsolt és Kurkó József tolmácsolásában hallhatjuk. Kísér Sturcz András és „bandája”.

2016. 06. 11., 20.00 – Szent István tér

 

címkék: fesztiválok listája: 2016
műfaj: koncert,operett,kísérőrendezvény
kategóriák: fesztiváli főprogramok, kísérőrendezvények

Bővebben: MakámBővebben: MakámA Krulik Zoltán által 1984-ben alapított együttes kezdetben az etno-avantgárd műfaj kelet-közép- európai követeként robbant be a zenei életbe. Ezt a korszakot finoman árnyalták az ázsiai, távol-keleti gyökerek, a balkáni és afrikai hatások, a jazz és a kortárs zene repetitív elemei.
A zenekar korszakain átível a tradíció és a modernitás, Kelet és Nyugat, a kollektív és individuális kettőssége, az ősi egység és harmónia keresése.

Ahogy Vekerdy Tamás írja ajánló soraiban: „A lélek, az idő miféle mélységeiből, a tájak miféle messzeségeiből zeng fel ez a zene, szól ez a dal? Mit rejt a népek lelke, mit rejtenek a népek lelkei? Utoljára talán gyerekkorunkban volt meg ez az átjárás idők, népek és távolok közt, mert bennünk, magunkban fedeztük fel mindezt...”

A Makám mára a világzene nemzetközileg elismert hazai követe. Legújabb korszakát tematikus, vokális lemezek sora jellemzi. Az utóbbi egy évtizedben Lovász Irén, Palya Bea, Szalóki Ági, Bognár Szilvia, Herczku Ági és Lázár Erika is volt a Makám énekes szólistája. Jelenleg Korzenszky Klára a zenekar kitűnő énekesnője.

2016. 06. 11., 21:00 – Nyári Színház

címkék: fesztiválok listája: 2016
műfaj: kísérőrendezvény
kategóriák: fesztiváli főprogramok, kísérőrendezvények

Palya Bea a magyar zenei színtér egyik meghatározó alakja, elismert dalszerző, énekes, előadóművész és író. Zenei anyanyelve a magyar népzene, de művészetére nagy hatással volt a cigány, bolgár, szefárd és indiai népek zenéje is. Bea leginkább saját dalait énekli, melyekben egy megindítóan személyes világ tárul elénk. Szövegei szókimondóak, fájóan őszinték vagy éppen humorosak. Gyönyörű hangjával, szuggesztív előadásmódjával és erős színpadi jelenségével rögtön bűvkörébe ejti közönségét.

A világ számos pontján megfordult, 2000-ben a franciaországi Chambéry világzenei fesztiválra kapott meghívást a Folkestrával, Fassang László orgona- és zongoraművésszel kétszer is turnézott Japánban. Az ELTE néprajz szakának elvégzése után a Francia Intézet ösztöndíjasaként másfél évet élt Párizsban, ahol klasszikus arab zenét is tanult. Többször fellépett már az Egyesült Államokban: 2009-ben a New York-i Carnegie Hallban és a Washingtoni Kennedy Centerben Dés Andrással és Szokolay Balázzsal adott nagysikerű koncerteket.

"Tovább nő" című új albumának dalait Miskolcon az Operafesztivál közönsége hallhatja első alkalommal.

2016. 06. 10., 21:00 – NyáriSzínház

címkék: fesztiválok listája: 2016
műfaj: kísérőrendezvény
kategóriák: fesztiváli főprogramok, kísérőrendezvények

Irodalmi / képzőművészeti est a Bartók Plusz Operafesztivál, a Spanyolnátha művészeti folyóirat, a Herman Ottó Múzeum és a Magyar Küldeményművészeti Társaság rendezésében.

címkék: fesztiválok listája: 2016
műfaj: kiállítás,kísérőrendezvény
kategóriák: kísérőrendezvények

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook