Június 2019  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
       1  2
  3  4  5  6  7  8  9
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Ez következik

b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadok_kat_karmester_regos-zsolt.jpg

karvezető

1986-tól a Miskolci Nemzeti Színház korrepetitora, később karnagya és jelenleg is karigazgatója. Operetteket, balettet, musicaleket és zenés játékokat vezényel éveken keresztül. Számos zenés darabban zongorázik színpadon, zenekari árokban. Prózai főszereplője volt az Éjféli operabemutató című zenés darab miskolci előadásainak. Megalakítja a Miskolci Spirituálé Együttest, a Musica Kamarakórust majd a Regős Vokál énekegyüttest. Ezekkel a csoportokkal az ország városaiban és külföldön – versenyeken, fesztiválokon arat sikereket. Tagja volt a Reflex rock együttesnek és a miskolci Ifjúsági Ház zenés színpadának is.

Regős Zsolt Esztergomban, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban végezte tanulmányait, mellette zongorázni, fagottozni és orgonálni tanult a város zeneiskolájában. A diploma megszerzése után zenei szerkezstőként dolgozott a Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiójában, zongoratanára volt a mezőkövesdi és a tiszaújvárosi zeneiskoláknak, s közben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában korrepetitori, zeneirodalom tanári munkát látott el. Később óraadóként a Zeneművészeti főiskolán is korrepetitor.

1992-től a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium énektanár karvezetője. Ebben a középiskolában vezeti a Fráter Kórust. A 30-35 tagú énekkarral vett részt a 2003-ban megszervezett Örömkoncerten (4000 fős egyesített kórusban) Budapesten, 2008-ban Grazban a Kórusolimpián, ahol gospel kategóriában Ezüst diplomát szereztek. Az évek során több vokál együttest szervezett a gimnáziumban: Septeam Company, Sentimental Vocal, Seven Soul Singers. Ezekkel a formációkkal országos és nemzetközi versenyeken értek el jelentős sikereket.

Simonné Lichy Ágnessel közösen vezeti a Szent Ferenc kórust és a Búza téri Görög Katolikus templom SZITOSZ kamarakórusát.

A Bartók+… Miskolci Nemzetközi Operafesztivál programjainak állandó közreműködője.

Az Operarockshow koncertjeinek állandó karmestere. Ezeken a koncerteken 150 tagú nemzetközi zenei apparátust irányít és visz sikerre az 1500-1700 fős közönség nagy megelégedésére.

Operafezstiváli fellépése:

2016. 06.11.
» Bartók-maraton

2013. 06. 15.
» Gloria... – egyházzenei hangverseny John Ruter műveiből
2013. 06. 17., 19., 21.
» Giuseppe Verdi: Traviata (Ezrek operája produkció)

címkék: fesztiválok listája: 2013
közreműködők: karmester
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook