Március 2021  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Ez következik

szabo denes cantemus webA nyíregyházi Cantemus-kórusok Liszt-díjas, Bartók–Pásztory-díjas, Kossuth-díjas és Magyar Örökség-díjas karnagya.

Makón született 1947-ben. Zenei tanulmányait Szegeden kezdte, majd 1969-ben fuvola–szolfézs–általános iskolai énektanári diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatán. Karvezetői oklevelet 1981-ben Budapesten szerzett Párkai István irányítása alatt. 1969-től a nyíregyházi, jelenlegi Kodály Zoltán Általános Iskola tanára, az iskola énekkari rendszerének – Cantemus Gyermekkórus, Pro Musica Leánykar – kidolgozója. 2001-től a Debreceni Egyetem és Konzervatórium karvezetős hallgatóinak tanára.

Kórusaival számos nemzetközi versenyen vett részt sikerrel: közel 30 első díj, különdíjak, karnagyi díjak, nagydíjak sora, valamint az 1996-ban megnyert Európa Nagydíj kísérik tevékenységét. Kitűnő kórusvezetését a 2002-es koreai Kórus Olimpián nyert négy bajnoki cím és hat aranyérem, valamint 2003-ban a londoni BBC rádió által szervezett „Let the Peoples Sing” versenyének kategória győzelmén kívül a verseny nagy díja, az „Ezüst Rózsa Serleg” bizonyítja. 2005-ben az 53. Arezzoi Nemzetközi kórusversenyen a Cantemus Gyermekkaral a gyermekkari kategória 1. díját, valamint a kategória győztesek számára megrendezett versenyen a Nagydíjat is elnyerték. A karvezetői különdíjat a zsűri szintén számára ítélte meg.

A két kórussal hangversenyeztek Venezuelában, Ausztráliában, Japánban, Koreában, Tajwanon, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, de énekeltek Európa számos országában is: Finnország, Norvégia, Belgium, Hollandia, Dánia, Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Oroszország, Csehország és Szlovákia, Szlovénia, Románia /Erdély/, Lengyelország, Svájc, Ausztria, Lettország.

Operafesztiváli fellépése:

2016. 06. 11.
» A Nyiregyhazi Cantemus Kórus Pro Musica Leánykarának hangversenye

címkék: fesztiválok listája: 2016
közreműködők: karmester
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook