Május 2023  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Ez következik

duboczky gergely webKarmester.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet matematikusi tanulmányai után végezte el, summa cum laude diplomázott. Fő hangszere, a zongora mellett tanult fagottozni és csellózni. Korrepetitorként és karmesterként különböző színpadi produkciókban is részt vesz, éveken át dolgozott kórusokkal. Elkötelezett híve a barokk és a kortárs zenének is: a barokk continuo-játék mellett számos kortárs mű ősbemutatója fűződik a nevéhez.

A hazai egyetem mellett a Bard College ösztöndíjasaként tanult New York államban, valamint utóbb Bécsben, Mark Stringer osztályában. Több mesterkurzus résztvevője volt, mások mellett például Eötvös Péter, Erwin Ortner, Bertrand de Billy, Daniel Harding kurzusain vett részt. 2014 nyarán a Bayreuthi Ünnepi Játékok ösztöndíjasaként a bayreuthi fesztiválon vendégszerepelt.

Rendszeresen dolgozik hazai zenekarokkal. Miután megkapta diplomáját, két évig a Nemzeti Filharmonikusok asszisztens karmestere volt. A Semmelweis Egyetem hallgatóiból álló Medikus Zenekar, továbbá 2014 szeptemberétől a Bartók Béla Konzervatórium szimfonikus zenekarának vezetője. Legkülönfélébb felkérései mellett saját együttesével, a Budapest Sound Collective nevű zenekarral olyan különleges projekteket hoz létre, mint például a 2014 áprilisában nagy sikerrel bemutatott Haydn–Esterházy: Hét utolsó szó című produkció, vagy a 2014-es Café Budapesten bemutatott Elemek című sorozat első része. Utóbbi két évben a Budapesti Wagner-napok zenei munkatársa, valamint az Erkel Ferenc Zenekart vezényli a Kaposfesten és a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválokon. A Medikus Zenekar karmestereként 2016-ban svájci koprodukció keretében nemzetközi turnén vesz részt.

Fischer Ivánnal és a Budapesti Fesztiválzenekarral 2014 óta dolgozik együtt, 2015-ben a Stravinsky-maratonon és a pécsi Kodály Központban vezényelte koncerten az együttest, ezen kívül a Britten Kis kéményseprő című gyerekopera produkció karmestere. 2016/17-es szezonban a Fesztiválzenekar FIÚK sorozatában elsőként debütáló karmester.

Operafesztiváli fellépése:

2016. 06. 16.
» Beischer-Matyó Tamás: Kreatív kapcsolatok
2016. 06. 15.
» Az Erkel Ferenc Kamarazenekar hangversenye

 

címkék: fesztiválok listája: 2016
közreműködők: karmester
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook