Május 2023  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Ez következik

b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadok_kat_karmester_ondrej_lenard.jpgkarmester

A pozsonyi Zeneművészeti Főiskola elvégzése után, 1962-ben kinevezték a Szlovák Nemzeti Operához karigazgatónak és segédkarmesternek. 1970-től húsz éven át a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarával dolgozott, 1977-től vezető karmesterként.

A magyar közönség 1974-ben ismerte meg, amikor harmadik helyezést ért el a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyén. 1984 és 1986 között a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház vezető karmestere lett. 1991-ben lett a Szlovák Filharmonikusok vezető karmestere, majd 1995-ben zeneigazgatója, ezzel egy időben a Szlovák Nemzeti Színház opera tagozatának igazgatója. Két évtizeden át a Tokyo Shinsei Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmestere, 1993-tól főzeneigazgatója.

Szinte minden európai országban fellépett, de rendszeresen vezényel Észak- és Dél-Amerika, valamint Japán jelentős koncerttermeiben. Vezényelt már operaelőadásokat a Wiener Staatsoperben, a houstoni Grand Operaban, és a nápolyi Teatro San Carloban.

Operafesztiváli fellépése:

2006. 06. 15.

» Nyitókoncert

 

2005.

 

címkék: fesztiválok listája: 2006 Verismo
műfaj: koncert
közreműködők: karmester
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook