Nyomtatás

karmester

Strausz Kálmán zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, Vásárhelyi Zoltán és Párkai István növendékeként. 1974-től a Magyar Rádió szerkesztője volt, majd 1977-től a Budapesti Ifjúsági Kórus karnagyaként és a Magyar Televízió klasszikus zenei osztályának vezetőjeként tevékenykedett. 1984-től 1991-ig a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetője. 1992 óta a Magyar Rádió Énekkarának vezető karnagya.

Kórusaival számos versenyen szerzett kiemelkedő helyezéseket; lemezeket, tévé- és rádiófelvételeket készített. A Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítója és művészeti igazgatója. Zsűritagként rendszeresen vesz részt jelentős nemzetközi kórusversenyek munkájában (Debreceni Bartók Béla Kórusverseny, Stuttgarti Német Kórusverseny, Lawtoni Egyetem Énekversenye). Vendégkarmesterként járt Németországban, Hollandiában, Svájcban, Olaszországban, Belgiumban, Izraelben, Japánban és az Egyesült Államokban. 1999 áprilisában vendégként tanította be Verdi Luisa Miller című operáját Barcelonában.

1997-ben Liszt-díjjal tüntették ki.

Operafesztiváli fellépése:

2018. 06. 11.
» Szörényi – Bródy: István, a király

2005. 06. 12.

» José Cura-est

 

2003. 06. 16.

» Mozart-est

 

címkék: fesztiválok listája: 2003 Mozart,2005 Bel canto,2018
közreműködők: karmester
kategóriák: előadók, alkotók