Nyomtatás

karmester, zongorista

Budapesten született. A Liszt Ferenc Zeneakadémián két tanszakon végzett mint zongoraművész és mint karmester Wehner Tibor és Kórodi András professzoroknál.

 

Zongoristaként nemzetközi kamaraversenyeken volt díjazott: Budapest, München, Belgrád. Zongoristaként több nemzetközi kurzuson vett részt. Mesterei: Nicolai Rabinovits, Avrid Jansons, Igor Markevitch. 1976-ban helyezett volt a „Gino Marinuzzi” versenyen San Remoban. Asszisztensként dolgozott a spoletoi fesztiválon Giuseppe Patané mellett.

A Zeneakadémia elvégzése után a Magyar Állami Operaházba került. Tanított a konzervatóriumban és a Zeneakadémián, valamint a Színház és Filmművészeti Főiskolán Vámos László mellett. 1980-ban először vendégkarmester, majd első karmester a Budapesti Operettszínházban. Kilenc évig volt a tatabányai szimfonikus zenekar vezetője. Vendégszerepelt Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Olaszországban, Izraelben, Japánban, ahol állandó vendége a tokiói Japán Operett Társaságnak. Repertoárján a klasszikus operetteken kívül musicalek is szerepelnek.

Operafesztiváli fellépése:

2005. 06. 21.

» Kertesi Ingrid és Meláth Andrea duettestje

 

 

címkék: fesztiválok listája: 2005 Bel canto
közreműködők: hangszeres szólista,karmester
kategóriák: előadók, alkotók