Július 2023  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
       1  2
  3  4  5  6  7  8  9
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Ez következik

Általános iskola tanulmányit Köröstarcsán kezdte 1979-ben és Battonyán fejezte be a Román általános Iskolában 198-ben. Ugyanez év őszén a gyulai Nicolae Balcescu Román Gimnáziumban folytatta a tanulmányit és 1991-ben érettségizett. Még ebben az évben felvételizett a Körösi Csoma Sándor Főiskolára Békéscsabán és 1994-ben végzett a tanítói szakon. A második különálló szakot, a színészképzőt, (amely egy évvel volt hosszabb) ugyancsak a főiskola keretein belül 1995-ben fejezte be. Ebben az évben felvételt nyert Budapesten a Színház és Filmművészeti Egyetem, Színházi főtanszak, színházrendező szakán, amelyet 2000-enm végzett, köztársasági ösztöndíjasként.

Színészként már 1992-ben debütált Shakespeare: Machbeth című darabjában a Gyulai Várszínházban, Sík Ferenc rendezésében. Majd következett Déri-Presser-Adam-Pós: Képzelt riport egy amerikai pop fesztiválról 1995-ben a békéscsabai Jókai Színházban. További színpadi művek, amelyekben színészként szerepelt: Moliere: A mizantróp (1998., Thália Színház, Budapest), Bertolt Brech: Baal (1998., KrétaKör Sszínház, Budapest) - ezzel a színdarabbal külföldi turnén is járt (Párizs, Strassgurg, Vilnius). I.L. Caragiale: Karnebál (2007- Kaposvár, itt zenészként szerepelt).

Főiskolai hallgatóként is rendezett, Igor Stravinszkij: Egy katona története (1998 Szentendrei Teátrum), Enda Walsh: Diszkó disznók (1999 Vígszínház Házi Színpad Bp.), Kárpáti Péter: Tótferi (1999 Csokonai Színház Debrecen), Csehov: Platonov (2000, Csiky Gergely Színház, Kaposvár).
2000-ben Budapesten a Vígszínházban kezdte el pályafutását színházi rendezőként, ahol Moliere: A képzelt beteg című színművét rendezte. Ez az előadás még mindig repertoáron van a Pesti Színházban (ez a Vígszínház kamaraszínháza) és 2009. január 14-én játszották a 150.-ik előadást.

A 2001-2002-es színházi évadban, meghívott rendezőként állította színpadra a maarosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, a végzős hallgatókkal Shakespeare: Rómeók és Júliák című darabot, amely 2002-ben Bukarestben a Nemzetiségi Színházak Fesztiválján különdíjat nyert. Ugyancsak Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban állította színpadra Moliere: A hecc című színművét. Majd a következő évadban Kolozsváron rendezi a Nemzeti Színházban Goldoni: Komédiaszínház című darabját. Közben idehaza is rendezett: Csehov: Platonov (2000 Kaposvár), Biljana Srbiljanovic: Család történetek Belgrád - 2002 (Kaposvár). Ez a színmű 2003-ben Újvidéken (Novisad) öt díjat nyert: a legjobb előadás, a legjobb rendezés, a legjobb női alakítás (Gryllus Dorka), a legjobb díszlet (Ignatovic Krisztina) és a Kritikusok különdíját.

A következő években inkább rendezőként tevékenykedett, de szerepelt színészként is Kovács Márton - Mohácsi István – Mohácsi János: Csak egy szag (2003 – Kaposvár), amelyből TV felvétel is készült. Ekkor már a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja és jelenleg is itt dolgozik, mint vezetőrendező, egyidejűleg pedig adjunktusként tanít is a Kaposvári Egyetem Színészszakán.

Operafesztiváli munkája:

2014. 06. 15.
» Lehár Ferenc: A víg özvegy

2013. 06. 22.
» Dobos Attila: Az ember tragédiája

2010. 06. 26.
» A. Schönberg: A bibliai út

címkék: fesztiválok listája: 2010 Európa,2013,2014
közreműködők: rendező
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook