Nyomtatás

b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadok_kat_szolista_luciano-ganci.jpgtenor

A fiatal énekes tehetségét számos versenyen elismerték: a római VIII. Ottavio Ziino Nemzetközi Opera versenyen abszolút első díjat és a kritikusok díját nyerte, de részt vett a sulmonai XXVI. Maria Caniglia Nemzetközi Operaversenyen is. Párizsban az OPERALIA – Nemzetközi Operaversenyen Placido Domingóval lépett föl, José Carrerassal pedig a II. Premio Pavarotti d’oro operagálán állt színpadon a Teatro Asioli of Correggio – Reggio Emiliában.

Luciano Ganci Rómában született. Kilenc évesen lett tagja a Pueri Cantores of the Sistine Chapel fiúkórusnak, amelyben az éneklés mellett zongorázni is tanult. Önálló fellépése 2001-ben Renato Brusonnal volt, akivel együtt énekelte Mozart Cosi fan tutte című operájából a Hármas-t a római Teatro Argentinában.

A Severino Gazzelloni nemzetközi fesztiválon Basilio és Don Curzio szerepében debütált (Mozart: Figaro házassága), Rómában pedig a Gianni Schicchiben kapott szerepet.

M. Alleassandro Fabrizi karnagy és Enrico Stinchelli irányítása alatt Pinkerton szerepét énekelte a Pillangókisasszonyban. A milánói Duomóban bemutatott Mozart Koronázási mise előadásában tenor szólista volt. 2010 januárban Verdi koncertsorozaton vett részt Izraelben.

Fellépése:

2011. 06. 18.
» Verdi: A kalóz

címkék: fesztiválok listája: 2011 Verdi
közreműködők: operaénekes
kategóriák: előadók, alkotók