Nyomtatás

b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadok_kat_szolista_johannes_von_duisburg.jpg1967-ben született Drezdában. 20 éves korában debütált szólistaként a Brandenburgi Városi Színházban, majd Nyugat-Berlinbe költözött, ahol a művészeti egyetemen tanult. Ez idő alatt részt vett Prof. Dietrich Fischer-Dieskau mesterkurzusán. 1989-ben első díjat nyert a Philip Morris által rendezett „Ifjú művészek versenyén", 1992-ben második díjat nyert a Hannoveri Állami Opera operaénekes versenyén, kiváló művészeti teljesítményéért 1995-ben „O. E. Hasse-díjat" nyert.

1991-ben szerződették a schwerini Mecklenburgi Állami Színházhoz, ahol Don Pizarro (Fidelio) szerepében debütált. Ezt a szerepet A bolygó hollandi követte, ami világszerte ismertté tette, mint a szerep legifjabb előadóját. 1992 óta szabadúszó. Vendégszereplései során fellépett Európa jelentősebb operaházaiban, többek között Bolognában, Cagliariban, Firenzében, Genfben, Lisszabonban, Moszkvában, Nápolyban, Kölnben, Prágában és a Rómában (Accademia di Santa Cecilia, Teatro dell’Opera). Szerepelt a Bregenzi és a Wexfordi Ünnepi Játékokon is, ahol olyan szerepekben tűnt fel, mint Jochanaan (Salome), Amonasro (Aida), Gáspár (A bűvös vadász), Escamillo (Carmen), Scarpia (Tosca) és Sarastro (A varázsfuvola). 2001 novemberében José Cura oldalán énekelte Amonasro szerepét Tokióban.

Fontosabb szerepei: Telramund (Lohengrin), A Hollandi, A vándor (Siegfried), Wotan (A walkür), Don Pizarro (Fidelio), Jochanaan (Salome) Lohengrin, Claggart (Billy Budd (Rollendebuter)), Wotan (Walküre), Scarpia (Tosca).

Operafesztiváli fellépése:

2009. 06. 11.

» Franz Schmidt: A hétpecsétes könyv - a Miskolci Szimfonikus Zenekar oratóriumestje

címkék: fesztiválok listája: 2009 Bécs
műfaj: koncert
közreműködők: operaénekes
kategóriák: előadók, alkotók