Nyomtatás

szabo balazs webSzabó BalázsSzabó Balázs a fiatal zenészgeneráció művésze, nemzetközi versenygyőzelmeivel már zeneakadémista korában megalapozta karrierjét.

Orvos szülők gyermekeként született Miskolcon, zenélni 15 éves korában kezdett. Tanulmányait a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnáziumban végezte, ezzel párhuzamosan három évig tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, szakmai tagozaton, Andrássyné Mátyus Gabriellánál, majd tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, ahol2008-ban kiváló minősítéssel, orgonaművész-tanári diplomát szerzett. Ezt követően Würzburgban, Trossingenben és Rómában tanult tovább, prof. Dr. h. c. Christoph Bossert irányításával 2010-ben szerezte meg a Meister der Orgel címet. A mesterosztállyal párhuzamosan a Vatikán védnöksége alatt álló „OrganExpert” nemzetközi orgonaszakértői képzést is kiváló minősítéssel végezte el.

Szabó Balázs 2011 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Történelmi orgonák szakértője, a különböző stílusok ismeretéből felépített korabeli hanginterpretáció elmélyültséggel és drámai kifejezőerővel párosul játékában. Orgonaművészként Európa szerte hangversenyezik, emellett virtuóz játékosa az egyik legritkább billentyűs hangszernek, a Mustel-féle mesterharmóniumnak.

Operafesztiváli fellépése:

2015. 06. 14.
» Colegium Musicum – OrgonaPont hangverseny

2014. 06. 16.
» Colegium Musicum – OrgonaPont hangverseny

címkék: fesztiválok listája: 2014,2015
közreműködők: hangszeres szólista
kategóriák: előadók, alkotók