Nyomtatás

szanto andrea foto marton andreaFotó: Márton Andreamezzoszoprán

Tanulmányait a gyulai Zeneiskolában kezdte, majd Berdál Valériához került a szegedi Konzervatóriumba, ahonnan a budapesti Zeneakadémiára nyert felvételt és Andor Éva növendékeként diplomázott. Első díjat nyert a magyarországi I. Nemzetközi Barokk Énekversenyen és a Magyar Rádió és Televízió különdíját is neki ítélték. Kétszer járt ösztöndíjjal a japán Pacific Music Fesztiválon, Magyarországon elnyerte a Fischer Annie- és a Szilvássy Margit-díjat.Tanulmányai után a Magyar Állami Operaház, a Bielefeld-i Színház és 13 évig a Mannheimi Nemzeti Színház állandó tagja volt.

Hatalmas, folyamatosan bővülő repertoárjának főbb szerepei: Eboli (Don Carlos), Amneris (Aida), Santuzza (Parasztbecsület), Preziosilla (A végzet hatalma), Laura (Gioconda), Elisabetta (Stuart Mária), Adalgisa (Norma), Kundry (Parsifal), Ortrud (Lohengrin), Venus (Tannhäuser), Judit (A kékszakállú herceg vára), Marina (Boris Godunov), Charlotte (Werther), Dalila (Sámson és Dalila) ésa Carmen címszerepe.

Olyan ismert karmesterekkel dolgozott együtt, mint Christoph Eschenbach, Michel Tilson-Thomas, Axel Kober, Vásáry Tamás, Eötvös Péter, Fischer Ádám, Fischer Iván, Pier Giorgio Morandi, Riccardo Frizza, Kobayashi Ken-Ichiro, Howard Williams, Kirill Karabits, Herbert Boek, Sir Richard Armstrong, Kocsis Zoltán, Kovács János és Vjekoslav Sutej ; valamint rendezökkel: Hans Neunfels, André Engel, Christopher Alden, Achim Freyer, Káel Csaba, Jens-Daniel Herzog, Olivier Tambosi, és Philipp Himmelmann.

Vendégszerepelt a Bregenz-i Fesztiválon, Frankfurtban, Hannoverben, Wiesbadenben, Nürnbergben, Kölnben, Grazban, a Schwerin-i Open Air Fesztiválon, a budapesti Tavaszi Fesztiválon, Bécsben, Toulouse-ban, Glasgowban, Edinburgh-ban, Kijevben, Shanghaiban, Sapporóban, Tokióban, Zágrábban és a Magyar Állami Operaházban.

Koncert szólistaként énekelt többek közt a Wiener Konzerthaus-ban, MÜPA-ban, Kodály Központban, és a Palau de la Música Catalana Barcelona-ban.

Közeljövőbeli fellépései: Maddalena (Rigoletto) a Margitszigeti Szabadtéri színpadon, Judit (A Kékszakállú herceg vára) Vilniusban, a Mezzoszoprán szóló (Verdi: Requiem) Pécsett, Vácott és Szolnokon, Maria/Strawberry Woman (Porgy és Bess) az Erkel Színházban, Ottavia (Poppea megkoronázása) az Eiffel Csarnokban, valamint Mahler 2. és 8. szimfóniájának alt szólója a MÜPA-ban.

Fellépése az operafesztiválon:

2018. 06. 08., 10.
» Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára

 

címkék: fesztiválok listája: 2018
közreműködők: operaénekes
kategóriák: előadók, alkotók