Június 2020  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  910111314
15161718192021
22232425262728
2930     

Ez következik

icccarreras webJosé CarrerasA világ leghíresebb operaénekesek között tartják számon. Hangját több mint 160 lemezfelvétel őrzi, köztük 50 teljes opera. Ismertségéhez és elismertségéhez nagyban hozzájárult az általa 1990-ben életre hívott Három tenor formáció, amelynek köszönhetően Luciano Pavarottival és Placido Domingóval világszerte ismert ikonikus operasztárrá vált.

José Carreras (katalán nevén Josep Maria Carreras i Coll) 1946-ban született Barcelonában. Zenei tanulmányait szülővárosában végezte. Pályafutása 1970-ban a barcelonai Gran Teatre del Liceu színpadán indult, abban az operaházban, amelynek színpadán először tizenegy évesen állt, amikor A gyermek szerepét énekelte Manuel de Falla Pedro mester bábszínháza című művében.

Első felnőttkori fellépésén figyelt fel rá az akkor már ünnepelt szoprán, Monserrat Caballé, akinek felkérésére megkapta első főszerepét: Gennarót alakíthatta Donizetti Lucrezia Borgia című operájában.

Spanyolországi sikerei után megnyíltak előtte a világ legnagyobb operaházai: a Bécsi Állami Operaház, a londoni Royal Opera House, a New York-i Metropolitan és a milánói Scala. 28 éves korára – 24 különböző operaszereppel a repertoárján – világhírű lett.

Karrierje csúcsán drámai fordulatot hozott, amikor 1987-ben a Bohémélet operafilm párizsi forgatása idején leukémiával diagnosztizálták. Betegségéből több hónapos kezelés után kigyógyult, majd 1988 júliusában visszatért a színpadra. Karrierje ott folytatódott, ahol megszakadt. José Carreras azóta is a világ leghíresebb operaénekesei közé tartozik.

José Carreras hangját több mint 160 lemezfelvétel őrzi, köztük 50 teljes opera, amelyekből összesen több mint 80 millió példány kelt el. Kalandozott a könnyűzene világában is, ekkor vették lemezre Kiri Te Kanawával közös produkcióban Leonard Bernstein West Side Story című musicaljét.

Carreras számos operafilmben szerepelt és alakításaiért számos nemzeti és nemzetközi elismerést nyert el, köztük a Grammy-díjat, a Brit-díjat, a Laurence Olivier-díjat és a Kristály-díjat.

Kulturális és humanitárius tevékenysége elismeréseként spanyol, francia, román, német, olasz és osztrák állami kitüntetések mellett 16 alkalommal ítélték oda számára a „Doctor honoris causa” megtisztelő címet.

Szakmai munkája mellett 1988 óta teljes elkötelezettséggel és odaadással látja el az általa alapított „José Carreras Nemzetközi Leukémiás Alapítvány” elnöki tisztét, amellyel a leukémia gyógyítására és kezelésére irányuló klinikai kutatásokat és a betegségben szenvedőket támogatja.

José Carreras nevét viseli a spanyolországi Sant Joan d'Alacant központi közterülete, emellett két színház: az Auditori Josep Carreras Vila-seca-ban (Tarragona közelében) és a Teatro Josep Carreras Fuenlabradában.

 

Operafesztiváli fellépése:

2020. 06. 12.
» José Carreras Operagála

Jegyvásárlás »

 

címkék: fesztiválok listája: 2020
közreműködők: operaénekes
kategóriák: előadók, alkotók

José Carreras Operagála

június
péntek
12
20:00 h
Szólisták: José Carreras (tenor) | Martina Zadro (szoprán) Közreműködők: Miskolci Szimfonikus Zenekar Vezényel: David... | tovább az esemény részleteihez »
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook