Nyomtatás

zombolapeter nagykepZombola PéterA karizmatikus, Erkel-díjas zeneszerző a 21. század muzsikus generációjának kiemelkedő alakja. Hihetetlenül változatos műfajokban jeleskedik óriási repertoárral, a múlt jelen jövő gazdagon és ízlésesen ötvözve jelenik meg műveiben, olykor szédítő magasságokba emelvén mind az előadóművészeket, mind a hallgatóságot. Szerzeményeit rendszeresen megszólaltatják neves zenekarok, kórusok, hangszeres szólisták, Magyarország és Európa legrangosabb helyszínein.



1983. március 2-án született Budapesten. Zeneszerzői tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte Kocsár Miklós és Csemiczky Miklós növendékeként, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán Jeney Zoltán és Orbán György tanítványa volt. 2006-ban kapta meg kitüntetéses zeneszerző diplomáját, egy évvel később pedig ugyancsak kitüntetéssel a zeneelmélet tanári oklevelet. 2006 és 2009 között a Zeneakadémia Doktoriskolájának doktorandusz hallgatója, doktori fokozatát 2010-ben szerezte meg. Habilitációját is itt szerzi meg 2018-ban.

Számos művét mutatták be a legrangosabb magyar és nemzetközi fesztiválokon, kortárszenei és kortárs művészeti kurzusok állandó résztvevője, filmzenéket ír magyar és külföldi filmekhez, emelett színházi zenét, reklámzenét és egyéb alkalmazott zenéket is komponál, valamint szakmai szervezetek aktív tagja.

2003 nyarán II. zeneszerzői díjat nyert a Semmeringi Nemzetközi Nyári Akadémián, 2004-ben ugyancsak II. díjat a Zeneakadémia Zeneszerző versenyén, a 2004 őszén megrendezett Vántus István Zeneszerzőversenyen II. díjjal jutalmazták.

Három ízben is megkapta az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kodály Zoltán Alkotóművészeti Ösztöndíját, 2009-ben az UMZF zeneszerző versenyének III. díját és két különdíját, 2011-ben pedig a Vántus István Zeneszerzőverseny I. díját nyerte el.

2012-ben Junior Prima díjjal tüntették ki. 2013-ban Requiem c. oratóriumáért megkapta az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület Év Zeneműve díját.
2015-ben megkapta az Erkel Ferenc-díjat, 2017-ben a Magyar Tudományos Akadémia MAB díját.
2004-2013 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem Készségfejlesztő tanszékének tanára, 2012-2017 között a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek művészeti vezetője.
2009-től az Eszterházi Károly Főiskola Ének-zenei tanszékének egyetemi adjunktusa, 2018-tól a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatója.

Műve az Operafesztiválon:

2019. 06. 15.
» "... és Echo"

címkék: fesztiválok listája: 2019
közreműködők: karmester,zeneszerző
kategóriák: előadók, alkotók