Puccini: Tosca a Miskolci Operafesztiválon. (2012. 06. 26. – MR3 Bartók Rádió – Új Zenei Újság, Vona Ildikó kritikája)

 

Tosca a villamossíneken és a hegytetőn. Így tudnám röviden összefoglalni, amit a „Bartók+…" Miskolci Operafesztiválon június 11. és 15. között három estén keresztül, apránként adagolva láttam. Kesselyák Gergely igazgató merész ötlettel állt elő: „Legyen az opera mindenkié!", és Puccini remekművét az utcán adták elő. Hétfőn az első felvonást a Szent István térnél, szerdán a másodikat ugyanitt, pénteken a teljes operát az Avasi kilátónál. A színrevitel szintén formabontó volt. Vidnyánszky Attila sokoldalúságát mutatja, hogy három nap alatt kétféle felfogásban kínálta megtekintésre. A belvárosban hagyományos rendezésben, a hegytetőn viszont modernizálva, a történetet napjainkba helyezve mutatták be a Toscát. Díszletnek Miskolc középületeit használták és feltétlenül el kell mondanom, a produkciót mindhárom este ingyenesen lehetett megnézni.

Hétfőn és szerdán amolyan „Flash mob" operaelőadást láttunk. Villámcsődületnek szokták fordítani és valóban olyan érzésünk volt, hogy összejöttek az utcán a zenészek, az énekesek és eljátszottak egy operát. Költségek tekintetében is érdemes rá odafigyelni, mert alig került valamibe. Az épületek adottak, a szereplők 1800-as évekbeli ruháit egy korábbi debreceni és miskolci Tosca-előadás jelmezei közül válogatta össze Zeke Edit látványtervező. Kellékként csak a legszükségesebb tárgyakat használták: elemózsiás kosár, festmény, legyező, virágcsokor, néhány pohár bor, papírlapok, tőr, égő mécsesek. Lenyűgöző volt az előadás egyszerűsége és nagyon tetszett az is, hogy óriási hangsúlyt fektettek a közérthetőségre. Olaszul énekelték az operát, ezért a Sekrestyést alakító Hábetler András kijött a felvonások előtt és elmondta a történetet, bemutatta szereplőket, beszélt Pucciniről, a napóleoni háborúkról – ezáltal érthetővé tette a nézők számára a művet. Érzéseket, eseményeket közvetített a közönség és az előadók között. Ennek a későbbiekben meg is lett az eredménye. A hallgatóság hangosan és intenzíven nyilvánított véleményt: tapsoltak, bravóztak meg sem várva olykor, hogy az énekes befejezze a szólamát. Úgy tűnt, a szereplőket nem zavarta a közönség spontán megnyilatkozása, sőt inkább doppingolta. Láthatóan élvezték azt is, hogy ilyen körülmények között játszhatnak; például a Sant'Andrea della Valle templom helyett a villamossíneken.

Rálik Szilvia hatalmas tűzzel alakította Toscát és remekül tudta érzékeltetni a hősnő változékony temperamentumát. Nehéz énekszólamát nagy átéléssel, könnyed technikával énekelte; a Vissi d'arte áriában drámai erővel mutatta meg Tosca áldozatkész, nagylelkű természetét. Kiss B. Attilának Cavaradossi szerepében még a hangosítás „kisördögével" is meg kellett küzdenie a hétfői bemutatón, mikroportja ugyanis a Képária közben felmondta a szolgálatot. Később már nem történt ilyesmi és minőségben hallottuk gondosan megformált dallamait. A Levélária kifejező és megindítóan szép előadásmódja miatt marad majd emlékezetes. Scarpiát Martin Bárta, a Prágai Opera művésze személyesítette meg. Csodálatos színű, erőteljes baritonja van, biztos magasságokkal rendelkezik és kinézetre igen jó megjelenésű. Férfiként teljesen egyenrangú ellenfél Cavaradossi számára; nagy élmény volt 2. felvonásbeli összecsapásuk, valamint a tercett Toscával. Kesselyák Gergely biztos kézzel dirigálta a Miskolci Szimfonikusok és a helyi színház egyesített zenekarát, akik derekas munkát végeztek mindhárom este. Nem lehet mindenkit felsorolni, de gyönyörű klarinét-, fuvolaszólókat hallottunk, és a hangszercsoportok külön-külön is dicséretet érdemelnek. Az előadás fényét 240 fős kórus is emelte.

A hétfői, szerdai előzmények után számomra csalódást okozott a pénteki modernizált, napjainkba áthelyezett produkció. Itt már nem volt narrátor, érezhetően szabadtéri színházban ültünk, ahol a díszletet az Avasi kilátó és a körülötte lévő szeméthegyek adják. Azokon kidobott számítógép-monitor, Barkas típusú autóroncs, építési törmelék, vashordók. Scarpia emberei kommandósok, ő maga bőrkabátos-bakancsos hadúr, Angelotti öltönyben-nyakkendőben szökik a börtönből, Cavaradossi pedig szentkép gyanánt graffitit fest. Jelenkori háborúban zajlik a cselekmény, a szövegben viszont benne maradt Napóleon és a marengói csata. A helyzet eléggé skizofrén: a színpadi látvány és az opera librettója között 200 évnyi űr tátong. Persze Vidnyánszky Attila rendezése nagyjából képes ezt elfedni, hiszen tele van ötlettel, látványos elemmel, hanghatással. A belvárosi előadáshoz képest Vidnyánszky bekeményített: itt már dörgött az ágyú, ropogtak a fegyverek, a rendőrfőnök erkélyén akasztott emberek lógtak. A Te Deum jelenetben igazi Armageddont rendezett, ahol megjelennek a katonák, törnek-zúznak, benzinnel lelocsolják és felgyújtják a templomot, majd szétzavarják az ünneplő híveket, akik sikoltozva menekülnek minden irányba.

Két nagyon különböző előadást láttunk a három nap során, de mindegyik sikeres volt. Csak biztatni tudom a Miskolci Operafesztivál szervezőit, hogy folytassák ezt az utat és még sok ilyen produkciót hozzanak létre.

címkék: fesztiválok listája: 2012 Puccini
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook