Képes beszámoló az idei fesztiválról és a Don Sanche bayreuth-i előadásáról (2011. 07. 26. – Opera–Világ; Vona Ildikó írása)

Az írás az Opera–Világ honlapján »

Don Sanche Bayreuth-ban

Július 7-én és 8-án mutatták be Don Sanche, avagy a szerelem kastélya címmel Liszt Ferenc egyetlen operáját a bayreuth-i Stadthalléban. Magyar, német, osztrák és szlovák koprodukcióban állították színre a művet, mely júniusban a „Bartók+Verdi 2011” programsorozat részeként Miskolcon már látható volt, és a tervek szerint legközelebb Kassán, utána pedig Kismartonban lesz megtekinthető ugyanez az előadás.

Bátor Tamás fesztiváligazgató tájékoztatása szerint az együttműködés sikerrel zárult, a bajor közönség kitörő lelkesedéssel és ovációval fogadta a produkciót. A szereplők rendkívül jó körülmények között tudtak dolgozni. A Stadthalle 1748-ban készült el, de azóta különféle átépítéseken esett át, így kivételesen jó akusztikával rendelkezik. A zenekari árokban 90 muzsikus fér el, a színpad és a zsinórpadlás is nagyobb, mint Miskolcon. Egyenes nézőterű a színház, ellentétben a miskolci patkó alakú páholysorral, ahonnan jobb és baloldalról bizonyos látványelemek nem láthatóak. A bayreuth-i teremben Gerhard Krammer modern zenei betétjei sokkal jobban hangzottak, harmonikusabbnak tűntek Liszt zenéjével, mint korábban Miskolcon. A tenor (Byoung-Nam Hwang) ügyesen megoldotta a szólamát a maga technikai korlátaival, a második estén már sokkal jobb teljesítményt nyújtott. Alidor szerepében egy nagyon muzikális fiatal baritonistát, Martin Gerkét láthatta a közönség. Elzire (Ana Maria Pinto), Zélis (Melinda Heiter), Page (Fischl Mónika) mindannyian nagyszerűen teljesítettek. A Miskolci Szimfonikus Zenekart és a Kassai Állami Színház Kórusát Nicolaus Richter vezényelte, az előadást Julia Glass rendezte. Lelkesebb volt a német közönség, mint a magyar, annak ellenére, hogy nem volt feliratozás. Az Operafesztivál idején Lengyel Jenő készíti a librettók magyar fordítását, amik önmagukban is különleges irodalmi élményt nyújtanak a nézők számára. Bátor Tamás igazgató szerint a szerencsés akusztikai viszonyok nagyban hozzájárultak az előadás sikeréhez, mely a júniusi bemutatóhoz képest sokkal összefogottak, érettebb volt.

Körülbelül 1300 fő látta az előadást a 80 ezer lakosú Bayreuth-ban. A település száznyolcvan különféle programmal kapcsolódott a magyar zeneszerző születésének kétszázadik évfordulója alkalmából összeállított ünnepségekhez. A Liszt jubileumi évre 1 millió 200 ezer eurót, 2013-ban Wagner születésnapjára pedig 4 millió eurót költ majd a város rendezvényekre. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyfelkérést is kapott, vissza fognak menni koncertezni.

Miskolci visszatekintés

Az idén különösen nagy izgalom előzte meg a Bartók+ … Miskolci Nemzetközi Operafesztivált. A média sokszor hírt adott azokról az anyagi gondokról, melyek miatt több produkciót le kellett mondani a szervezőknek. Elmaradt Az álarcosbál, az Otello, A trubadúr, az Aida, a Falstaff, továbbá A kalóz, mely magyarországi ősbemutató lett volna. A pénzhiány okozta problémákat azonban hamar feledtette a Nyitóhangverseny. Első felében kizárólag zenekari darabok csendültek fel Győriványi Ráth György vezényletével, a Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara, valamint Kelemen Barnabás közreműködésével, a második részben Verdi műveiből hallhattunk részleteket Serena Farnocchia (szoprán) és Jorge Lagunes (bariton) előadásában.

Bartók Kékszakállúja minden évadban szerepel a fesztivál műsorán. Idén a tavalyi produkciót láthattuk újra Cser Krisztián, Rálik Szilvia, a Miskolci Szimfonikus Zenekar és Kovács László közreműködésével. Időközben ebben a formájában bemutatásra került a Művészetek Palotájában is, mely azt eredményezte, hogy komplex egésszé érett a produkció.

Ezúttal a Mario és a varázsló lett a Kékszakállú műsorpárja. Vajda János kortárs operáját Kerényi Miklós Gábor rendezésében Szabó P.Szilveszter (Cipolla), Szabó Dávid (Mario) és a Budapesti Operettszínház Zenekarának közreműködésével, Somogyi Tóth Dániel vezényletével láthatta a közönség.

Az idei fesztivál legnagyobb sikerét Verdi Rigolettójával a Galina Visnyevszkaja Opera Center érte el. Fiatalokból álló társulatuk Ivan Popovszkij rendező irányításával kevés díszlettel, kellékkel, szereplővel tudott kimagasló minőségű előadást produkálni. Szereplői: Jurij Baranov (Rigoletto), Irina Dubrovszkaja (Gilda), Alekszej Tyihomirov (Monterone), Oleg Dolgov (Herceg), Jevgenyij Plehanov (Sparafucile), Alina Sakirova (Maddalena) valamennyien nagyon magas színvonalon teljesítettek, de ki kell emelni Gilda „Caro nome” áriáját, amiért percekig tartó vastapsot kapott az énekesnő. A moszkvai Helikon Opera zenekarát Jaroszlav Tkalenko vezényelte.

A Nabuccót Dmitri Bertman állította színpadra, aki ezúttal tartózkodott a meghökkentő megoldásoktól, és inkább hagyományosnak mondható a rendezés. Hiányolom a merész ötleteket, mert azok nélkül egy Bertman-darab nem az igazi. A szereplők közül Mihail Guzsov Zakariásként nyújtott kimagasló teljesítményt, de nagyon kellemes meglepetést okozott Larisza Kostyuk Fenena megformálásával. Abigélt Szvetlana Szozdateleva, Nabuccót Szergej Toptigin, Izmaelt Dmitrij Ponomarev alakította. A moszkvai Helikon Opera zenekarát Jevgenyij Blazsnyik vezényelte.

Hagyományosnak tekinthető mostanra a „Három tenor”-koncert. Idén Igor Turcanu, Juhász Tamás és Fekete Attila előadásában gyönyörködhetett a közönség a tenorirodalom legszebb áriáiban. A Szlovák Állami Filharmonikusokat Rossen Gergov dirigálta. Az este érdekessége, a zeneszámok úgy lettek összeállítva, hogy közben végigmentünk a Bartók+… évadain.

A nagyszínházi produkciók közé került be a programba a Mozart Group koncertje. Vidám, olykor paródiaszerű műsorukkal hatalmas sikert arattak.

A Kamaraszínház idén is a gyerekek birodalma volt, ahol a kazincbarcikai Kodály Zoltán Művészeti Iskola diákjai, tanárai Bartók, Sugár Rezső és Kerek Gábor műveiből összeállított színpadi műsorral örvendeztették meg a zenerajongókat. Az Egressy-Erkel Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szokolay Sándor A tavaszhozó kisleány, a miskolci Fazekas Iskola pedig Szőnyi Erzsébet Az aranyszárnyú méhecske című szerzeményét állította színpadra.

Templomi keretek között adott koncertet a Kelemen Kvartett, Farkas Gábor zongoraművész, az Auer Vonósnégyes, Jandó Jenő és a Muzsikás együttes, Tokody Ilona és Szennai Kálmán, valamint Kertesi Ingrid és Pálúr János.

A Belvárosi Evangélikus Templomban került bemutatásra Liszt Via Crucisa a Stuttgarti Hochschule, valamint a Stuttgarti Filharmóniai Kórus közreműködésével, Jun Bouterey-Ishido zongorakíséretével. Az előadás érdekessége, hogy félig szcenírozott formában láthatta a közönség, Lars Franke álmodta „színpadra” a darabot.

A Játékszínben Bócz Sándor zenetörténész útjára indította az immár hagyománynak számító zenetörténeti előadásokat, filmvetítéseket. Az idelátogatók megnézhették a Verdi életéről készült filmet, illetve operáinak híres operaházakban készült felvételeit. Így például A lombardok, a Giovanna d’Arco (Szent Johanna), az Attila, a Rigoletto, a Simon Boccanegra, a Falstaff, de Liszt Ferenc és Bartók művei is láthatók voltak. A fiatal, vállalkozó szellemű énekesek pedig két napon át részt vehettek Mauro Trombetta mesterkurzusán. A neves művész nagy szeretettel, türelemmel és rengeteg humorral tanította az „utánpótlást”. Különleges élmény volt hallgatni.

A fesztivál szervezői számára fontos, hogy más városokban is legyen kihelyezett program. Ózdon a Galina Visnyevszkaja Opera Center szólistái adtak hangversenyt, az aggteleki Baradla-barlangban a Budapesti Saxofon Quartett, a lillafüredi Palotaszállóban a Theater Brass koncertezett.

Miskolc több helyszínen nagyszámú kísérőrendezvénnyel várta a közönséget. A programban felléptek a Miskolci Nemzeti Színház művészei, miskolci együttesek, hangszeres zenészek, néptáncosok. Két koncert külön is kiemelkedő volt: Lajkó Félix hegedűvirtuózé, valamint „Liszt-improvizációk két zongorára” címmel Szakcsi Lakatos Béla és Oláh Kálmán koncertje.

Idén tizenegy napos volt az Operafesztivál. A színházban került sor a „Bartók+Verdi 2011” gálakoncertjére, mely valóban feltette a koronát a rendezvénysorozatra. Az est karmestere Carlo Montanaro volt, aki igazi showman, és a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészei nagyon felszabadultan játszottak irányítása alatt. A gála énekes szólistái: Jekatyerina Szadovnyikova (szoprán), Iulia Merca (mezzoszoprán), Luciano Ganci (tenor) és Vlagyimir Sztojanov (bariton) mindannyian nagyon színvonalas teljesítményt nyújtottak.

Az idei Operafesztivál rendkívüli nehézségek és izgalmak árán jött létre. Remélhetőleg jövőre könnyebb helyzetben lesznek a szervezők és 2012 júniusában ismét színvonalas programmal örvendeztetnek meg bennünket a „Bartók+Puccini” évadban.

címkék: fesztiválok listája: 2011 Verdi
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook