b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadok_kat_rendezo_johannesknecht.jpgkarmester

A Stuttgarti Filharmónia Kórusának művészeti vezetője 2003 óta. Speyer am Rheinből származik, Saarbrückenben tanult zenét és irodalmat, később hegedűt, zongorát, és karmesteri tanulmányokat is folytatott.

Mannheimban és Kölnben szólistai és kamarazenészi tevékenységi mellett több zenekar – a Bayerische Kammerphilharmonie és a Pfalztheater Kaiserslautern – tagja is volt. 1993-ban a pforzheimi Stadtstheater karmestere volt, majd Coburg át Wupperthalba vezetett az útja, ahol a Schillertheaterben karvezetőként és karmesterként tevékenykedett 2001-ig. Azóta a stuttgarti Staatstheater helyettes kórusvezetője, és 2009 ősze óta a Stuttgarti Zeneművészeti Főiskola oratórium szakos tanára.

Vendégművészként szerződés köti különféle rádiós kórusokhoz, a reutlingeni Würtenbergi Filharmonikusokhoz, a Stuttgarti Filharmonikusokhoz, és az Aurelius Fiúkórushoz is.

A Stuttgarti Filharmóniai Kórus művészeti vezetőjeként 2003-ban Dvořak Stabat Materével debütált. A társaságnál folytatott munkájának középpontjában a romantikus, illetve a klasszikus-modern kórusirodalom áll. Érdeklődési köre az a'cappella énekléstől kezdve a nagy színpadi művek előadásáig terjed. Munkásságát rádió- és lemezfelvételek őrzik.

Munkája az operafesztiválon:

2011. 06. 11.
» Liszt Ferenc: Via Crucis (A Keresztút)

címkék: fesztiválok listája: 2011 Verdi
közreműködők: karmester
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook