Az operafesztivál archívuma
- Kozma, Attila
- (Rendezők)
- koreográfus 1962. október 19-én született Pécsett. Tánc tanulmányait 1978-tól 1982-ig a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában, Uhrik Theodóra osztályáb ...
- László, Boldizsár
- (Szólisták)
- tenor
- Lévai, Enikő
- (Szólisták)
- Gyermekkora óta zenével foglalkozik. Szakközépiskolai tanulmányait a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte, majd 2008-ban a Miskolci E ...
- Lustig, Raymond J.
- (Zeneszerzők)
- zeneszerző Munkássága széles skálán mozog: a szimfóniától a kamarazenéig, az alkalmazott zenétől a multimédiáig, a legutóbbi időkben pedig a színház ...
- MÁV Szimfonikus Zenekar
- (Zenekarok)
- A Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekart 1945-ben alapította a Magyar Államvasutak. Ma egyike az ország élvonalbeli hivatásos zenekarainak.
- Miskolci Nemzeti Színház Zenekara
- (Zenekarok)
- A 42 állandó muzsikusból álló együttes a Miskolci Nemzeti Színház legnagyobb egysége. Ellátja a színházban szokásosnak mondott feladatait és jut is id ...
- Miskolci Szimfonikus Zenekar
- (Zenekarok)
- Nagy hagyományú művészegyüttes, az észak-magyarországi régió egyetlen hivatásos nagyzenekara. Az ország városaiban és a főváros hangversenytermeiben i ...
- Nádasi, Veronika
- (Szólisták)
- A Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán diplomázott. Játszott a Piccolo Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, a szolnoki ...
- Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar
- (Zenekarok)
- A zenekart 1993-ban Héja Domonkos alapította. A zenekart olyan kiváló karmesterek dirigálták és segítették a kezdetektől, mint Kobayasi Ken Ichiro, Ju ...
- Pańtak, Elżbieta
- (Rendezők)
- Koreográfus, jazztánc-tanár A Kielcei Táncszínház alapítója és igazgatója.