b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadasok_kat_opera_2005_norma.jpgOpera két felvonásban olasz nyelven – a moszkvai Helikon Opera Színház vendégjátéka

Libretto: Louis Alexandre Soumet és Louis Belmontet nyomán Felice Romani

Közreműködik: Miskolci Szimfonikus Zenekar

Karigazgató: Denis Kirpanev

Vezényel: Pier Giorgio Morandi

Díszlet: Igor Nezhny

Jelmez: Tatiana Tulubieva

Rendező: Dmitry Bertman

Szereplők:

Norma – Lena Nordin

Adalgisa – Ulbrich Andrea

Pollione – Alberto Cupido

Oroveso – Konstantin Gorny

Klotilda – Svetlana Rossijskaja

Flavius – Nikolai Dorozkhin

 

Történik Galliában az I. században.

A gall harcosok főpapjuk, Oroveso vezetésével felkelésre készülnek a rómaiak ellen. Csak arra várnak, hogy a főpapnő, Norma, Oroveso lánya megadja a jelet. Norma súlyos bűnt követett el, mert korábban viszonya volt Pollione római prokonzullal, akinek két gyermeket szült. Pollionét azonban már egy másik papnő, Adalgisa érdekli, akit megpróbál rávenni, hogy szökjenek Rómába.

Adalgisának rossz a lelkiismerete, és mindent elmond Normának. A főpapnő ekkor bosszút esküszik, végezni akar magával és gyermekeivel, de azután úgy határoz, hogy Adalgisa legyen Pollione felesége, és ők neveljék fel fiait. Adalgisa nem fogadja el ezt az áldozatot, sőt ő kéri a férfit, térjen vissza Normához. Pollione azonban visszautasítja ezt. A főpapnő jelt ad a felkelésre. Pollionét elfogják. Norma bejelenti, hogy a rómaival együtt egy áruló gall papnő is bűnhődni fog. Norma gyermekeit apjára bízza, és önként, elsőnek lép a máglyára.

2005. június 12., vasárnap 20 óra, Nagyszínház, Miskolc

Tags: fesztiválok listája: 2005 Bel canto
műfaj: opera
kategóriák: fesztiváli főprogramok
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolc Opera Festival Nonprofit Ltd. All rights reserved!  | Legal notice »

↑ Top

facebook