Kerekasztal beszélgetés az opera jelenéről és jövőjéről.

Vitaindító felvetések:

  • A XXI. századi kortárs népopera
  • „Halott az opera” – Kesselyák Gergelynek, a Miskolci Operafesztivál igazgatójának félreértelmezett kijelentésének visszhangja a magyar sajtóban
  • A musical a század operája?
  • Lehet-e olyan népszerű az opera, mint a musical?
  • Rendezői operajátszás – vonzza, vagy elriasztja a fiatalokat?
  • Ki mit tesz az opera túléléséért?

A vita menete:

Minden előadónak 5-8 perc áll rendelkezésére, hogy a témához kapcsolódó gondolatait kifejtse, ezt követően a résztvevők megvitatják az elhangzottakat, valamint felelnek a közönség által esetleg feltett kérdésekre. Az újságíróktól is várunk kérdéseket, amelyeket előre, írásban közlünk az előadókkal.

Meghívott előadók:

Fekete Gyula - zeneszerző
Horváth Ádám - magánénekes, a Magyar Állami Operaház volt miniszteri biztosa
Kerényi Miklós Gábor - rendező, a Budapesti Operettszínház főigazgatója
Kiss Csaba – rendező, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója
Szinetár Miklós - rendező, a Magyar Állami Operaház volt főigazgatója
Vajda János - zeneszerző, egyetemi tanár

Müller Péter Sziámi – a Magyar Rádió élő adásából kapcsolódik be a vitába 16.00 és 17.00 óra között (amennyiben technikailag meg tudjuk oldani)

Házigazda, a vita vezetője a Miskolci Operafesztivál igazgatója: Kesselyák Gergely

Tags: fesztiválok listája: 2012 Puccini
műfaj: workshop
kategóriák: egyéb fesztiváli programok
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolc Opera Festival Nonprofit Ltd. All rights reserved!  | Legal notice »

↑ Top

facebook