b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadok_kat_szolista_jando-262.jpgA Kossuth-díjas zongoraművész a klasszikus zeneirodalom egyik legkiválóbb előadója. Repertoárján Beethoven, Mozart és Schubert összes zongoraszonátája, Mozart 27 zongoraversenye egyaránt szerepel, de Liszt és Bartók műveinek avatott tolmácsolójaként is elismert. A rendkívül sokoldalú előadó gyakran koncertezik kamaramuzsikusként, sőt népzenészekkel is színpadra lépett már. Egyike a legtöbb lemezfelvételt készítő magyar zongorajátékosoknak.

Zongorázni édesanyja irányításával kezdett, majd tanulmányait 1960 és 1968 között a pécsi zeneiskolában folytatta Weininger Margit és Polgár Mariann irányításával. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára 1968-ban nyert felvételt, ahol előbb Nemes Katalin, később Kadosa Pál növendéke lett. Tanulmányait 1974-ben fejezte be, azóta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Európa és a világ számos városában fellépett, és olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Ferencsik János, Fischer Ádám, Lamberto Gardelli, Ligeti András, Giuseppe Patané, Peskó Zoltán, Jurij Szimonov és Antoni Wit.

Jandó Jenő nevéhez nemzetközi szaktekintélyek által elismert lemezfelvételek kötődnek. A felvételek között különlegesség az a Liszt műveiből lemezre játszott válogatás, amelyet a zeneszerző hangszerén adott elő. Liszt tíz posztumusz zongoraversenyének felvételéért 1992-ben a Liszt Társaság Nagydíjával jutalmazták.

A zongoraművész pályája során számos elismerésben részesült: 1980-ban Liszt Ferenc-díjat, 1987-ben Érdemes Művész címet, 1995-ben Bartók-Pásztory Díjat, 1997-ben Kossuth-díjat, 2004-ben Gramofon Magyar Klasszikus Zenei Díjat, 2006-ban Bartók Béla-emlékdíjat kapott.

Operafesztiváli fellépése:

2011. 06. 14.
» A Muzsikás együttes és Jandó Jenő közös koncertje
2011. 06. 16.
» „Liszt + Petrarca” – Jandó Jenő és Mécs Károly közös estje

Tags: fesztiválok listája: 2011 Verdi
közreműködők: hangszeres szólista
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolc Opera Festival Nonprofit Ltd. All rights reserved!  | Legal notice »

↑ Top

facebook