b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadok_kat_szolista_kalman_peter.jpgKálmán Péter Budapesten született 1970-ben. Zenei tanulmányait Pauk Anna irányításával kezdte meg, majd New Yorkban folytatta Carelli Gábor vezetésével, később Magyarországra visszatérve pedig Mircea Breazu tanítványa volt.

1993-ban az első magyarországi Mozart Énekverseny helyezettjeként a Magyar Állami Operaházban énekelhette Papageno szerepét. Ugyancsak Budapesten énekelte el a Figaro házasságából a Gróf szerepét is. 1996-ban részt vett Joan Sutherland és Richard Bonynge mesterkurzusán. Mint a zürichi Nemzetközi Operastúdió tagja föllépett a La finta Semplicében, a Carmenben, A nyugat lányában valamint az Úrhatnám szolgálóban, és elnyerte a Telemondial Alapítvány Herbert von Karajan Music Legacy ösztöndíját.

Az 1998/1999 évadtól a zürichi Operaház tagja, ahol többek között a Borisz Godunov, a Rigoletto, a Salome, az Álarcosbál, a Szerelmi bájital (Belcore), Varázsfuvola (Papageno) és a Tosca (Angelotti) szerepeiben lépett fel. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Nello Santi, Christoph von Dohnányi, Fischer Ádám, Rafael Frühbeck de Burgos, Jacques Delacote, Valery Gergiev, Stefan Soltész és Franz Welser-Möst. Koncerténekesként is ismert. A Magyar Állami Operaházban Mozart és Rossini Figarójaként hallhatták. 2006-ban a Tel Aviv-i Operában Papageno szerepét énekelte.

Operafesztiváli fellépése:

2010. 06. 10.

» Bartók-est

 

2009. 06. 17.

» Arnold Schönberg: Mózes és Áron

 

2006. 06. 20.

» Umberto Giordano: Fedora

 

2005. 06. 16.

» Donizetti: Don Pasquale

Tags: fesztiválok listája: 2005 Bel canto,2006 Verismo,2009 Bécs,2010 Európa
közreműködők: operaénekes
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolc Opera Festival Nonprofit Ltd. All rights reserved!  | Legal notice »

↑ Top

facebook