A nem mindennapi tehetségű művész rangos nemzetközi versenyek győztese, fesztiválok és koncerttermek visszatérő vendége. Eddig tizenegy szólóalbuma jelent meg, ezek közül jó néhány a kritikusok elismerő díjában részesült. Repertoárja a kora barokktól napjaink zenéjéig ível, átfogó képet adva mind a szóló-, mind pedig a kamarairodalomból. Nevéhez fűződik többek között Ligeti, Schnittke, Kurtág és Gubajdulina műveinek magyarországi bemutatója is.

Kelemen Barnabás hat éves korában kezdett hegedülni Baranyai Valériánál. Tizenegy évesen vették fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályába Perényi Eszter növendékeként.

Alig 19 éves volt, amikor a Nemzetközi Sziget József Hegedűversenyen II. díjat nyert, majd Salzburgban, Kuhmoban és Brüsszelben aratott versenygyőzelmeket. 2002-ben az Indianapolisi Nemzetközi Hegedűverseny abszolút győztese volt. Nemzetközi sikereit olyan kiemelkedő művészekkel együtt dolgozva aratta, mint Lorin Maazel, Sir Neville Marriner, Denis Russel-Davies, Michael Stern, Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Perényi Miklós, Steven Isserlis, Ránki Dezső, Eötvös Péter.

Hegedűművészi tevékenységét számos fórumon elismerték: Végh Sándor-díj, Liszt- és Rózsavölgyi-díj, 2003-ban a Gramofon Magazin az év klasszikus zenészének választotta. Több alkalommal vehette át a Jelenlét művészeti díjat, 2006-ban pedig kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét adományozták neki.

Kelemen Barnabás 2005-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, és a Bloomingtoni Egyetem állandó vendégprofesszora. Hangszere egy, a magyar államtól kapott, 1742-ben készült Ex-Kovács Dénes Guarneri del Gesù hegedű.

Operafesztiváli fellépése

2011. 06. 09.
» "Bartók + Verdi 2011" – Nyitóhangverseny
2011. 06. 10.
» A Kelemen Kvartett koncertje

2002. 06. 18.
» Bartók Béla: Szóló szonáta; Válogatás Bartók Béla: 44 hegedű duóból

Tags: fesztiválok listája: 2002 Puccini,2011 Verdi
közreműködők: hangszeres szólista
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolc Opera Festival Nonprofit Ltd. All rights reserved!  | Legal notice »

↑ Top

facebook