b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadok_kat_tarsulat_becsi_allami_operahaz_balett_manon7.jpgA balettelőadások és a vendégelőadások mellett az együttes részt vesz a zenés színházi produkciókban mindkét operaházban. Az együttes igazgatója és a Bécsi Állami Operaház Balettiskolájának művészeti igazgatója a magyar származású, de osztrák állampolgárságú Harangozó Gyula.

 

Harangozó Gyula nyílt szándéka, hogy homogén repertoárt alakítson ki, amely elsősorban a fő balettrepertoárt tartalmazza, megerősítve néhány fiatal táncossal és vendégszólistákkal, hogy „felrázza” az együttest. A balett mesterműveknek is van helyük a repertoárban, csakúgy, mint az új daraboknak, melyeket kifejezetten az együttes számára készítettek. Ez az új műsorpolitika lehetővé teszi az újjászervezett együttes számára, hogy megőrizze a bécsi balett évszázados hagyományait, mely az egyik legidősebb és leglegendásabb intézmény ezen területen.

A 2006/2007-es évadban a Bécsi Állami Operaház és Volksoper 14 különböző programot mutatott be 81 előadás keretében – 51-et az Állami Operában a Ring utcában, és 30-at a Währinger Gürtelen található operaházban. Kenneth MacMillan Manonjának felújított változata is gazdagította a Bécsi Állami Operaház repertoárját.

Operafesztiváli fellépésük:

2007. 06. 14.

» Massenet: Manon

Tags: fesztiválok listája: 2007 Párizs
műfaj: balett és tánc
közreműködők: társulat
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolc Opera Festival Nonprofit Ltd. All rights reserved!  | Legal notice »

↑ Top

facebook