b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadok_kat_zenekar_amadinda_550.jpgAz Amadinda együttes 1984-ben alakult meg, tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezték tanulmányaikat. Az együttes megalakulásakor két alapvető célkitűzést állított működésének középpontjába. Egyfelől az addig még Magyarországon előadatlan, ugyanakkor addigra már klasszikussá vált ütőhangszeres kompozíciók bemutatását, másfelől pedig a magyar zeneszerzők műveinek hazai és külföldi megismertetését.

Az együttes megkülönböztetett fontosságot tulajdonít annak, hogy működése inspirációt nyújtson a magyar és külföldi zeneszerzőknek új darabok megkomponálásához. Az utóbbi években a már meglevők mellett három új, markáns célkitűzés jelent meg az együttes munkásságában. A tradicionális ütőhangszeres kultúrák kutatása, az együttes tagjainak zeneszerzői tevékenysége, valamint korábbi zenetörténeti korszakok darabjainak ütőhangszeres átiratai.

Az Amadinda együttes megalakulása óta aktívan együttműködik olyan világszerte ismert művészekkel, mint például Eötvös Péter, Kocsis Zoltán, Schiff András, Ligeti György, Kurtág György, Keller András, John Cage, Bruno Canino, Rosemary Hardy. A velük való együttműködés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mára az Amadindát az egyik legeredetibb ütőhangszeres együttesként tartja számon a világ szakmai közvéleménye. Díjak, kitüntetések: 1988 – Liszt-díj; 1997 – Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje; 2004 – Kossuth-díj; 2006 – Pro Urbe Budapest díj

Tagjai: Rácz Zoltán, Váczi Zoltán, Holló Aurél, Bojtos Károly

Operafesztiváli fellépésük:

2010. 06. 18.

» Az Amadinda együttes koncertje

 

2008. 06. 22.

» 80 perc alatt a Föld körül

Tags: fesztiválok listája: 2008 Szlávok,2010 Európa
közreműködők: zenekar
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolc Opera Festival Nonprofit Ltd. All rights reserved!  | Legal notice »

↑ Top

facebook