b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_fesztival_kat_produkcio_web_bartok.jpgA Bartók Plusz Operafesztivált (2012-ig "Bartók + ... Miskolci Nemzetközi Operafesztivál néven) azzal a céllal alapították az ezredfordulón, hogy Miskolcot és a térséget bekapcsolja a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe. Az operafesztivál néhány év alatt a közép-európai operaélet fellegvárává tette Miskolcot. A rendezvényt a legmeghatározóbb Bartók-fesztiválként tartják számon, amely élvezi a Bartók-örökösök támogatását is. A fesztiválon a kezdetektől világjáró magyar művészek és nemzetközi operasztárok lépnek föl, és Kelet-Közép Európa szinte valamennyi jelentős operatársulata bemutatkozott már.

A Bartók Plusz Operafesztivál kiemelt feladata Bartók Béla életművének ápolása. Színpadi és zenekari műveinek bemutatása így a fesztivál programjának állandó része.

A világhírű magyar zeneszerző mellett az operafesztivál hívószava – a fesztivál nevében 2012-ig a „+" jel mögötti tartalom – évről évre változott. Elsőként, 2001-ben Verdi, majd Puccini, Mozart, Csajkovszkij neve jelent meg a „+” után, majd stílusirányzatok (bel canto, verismo), nemzeti zenék (szláv, osztrák, francia), míg 2010-ben az európai operajátszás bemutatása következett Bartók + Európa néven. 2011-ben a rendezvény Bartók + Verdi elnevezéssel „visszatért” kiindulópontjához. Az „újrakezdés” után, 2013-ban megtörtént az irányváltás: a fesztivál nevéből kikerülő „+”-t felváltó „Plusz” a Bartók utáni operaéletre, és az operajátszás Bartók utáni jövőjére utal.

A Bartók Plusz Operafesztivál alapítása óta Bartók Béla szellemiségét képviseli: befogad és inspirál, támogatja a tehetségeket és megbecsüli az értékteremtő művészetet. Kutatja a világhírű magyar művész életművének hatását, az utána következő zene- és zenészgenerációk megnyilatkozásait. A bartóki életmű megőrzése és ápolása mellett missziója a Bartók utáni népszerű operarepertoár bemutatása, továbbá kortárs művek születésének elősegítése. Ennek köszönhetően számos új darab megírására kért fel zeneszerzőket a fesztivál, a 2013-tól meghirdetett „A jövő kulcsa” operaíró versenyeken pedig tehetséges komponistákat fedezett fel a nemzetközi zenei élet számára.

Az Ezrek operája a „Legyen az opera mindenkié!” elgondolás jegyében került bele a Bartók Plusz Operafesztivál Miskolc művészeti programjába. A világ operairodalmának halhatatlan remekműveit reprezentáló sorozatban bemutatott nagyszabású, ingyenes produkciók új megvilágításba helyezik a klasszikus operákat a díszletként megjelenő város, Miskolc szabadtéri helyszínein.

 

Fesztiválok listája 

(Archívum: operák)

Bartók Plusz 2019 »

Bartók Plusz 2018 »

Bartók Plusz 2017 »

Bartók Plusz 2016 »

Bartók Plusz 2015 »

Bartók Plusz 2014 »

Bartók Plusz 2013 »

Bartók + Puccini 2012 »

Bartók + Verdi 2011 »

Bartók + Európa 2010 »

Bartók + Bécs 2009 »

Bartók + Szlávok 2008 »

Bartók + Párizs 2007 »

Bartók + Verismo 2006 »

Bartók + Bel canto 2005 »

Bartók + Csajkovszkij 2004 »

Bartók + Mozart 2003 »

Bartók + Puccini 2002 »

Bartók + Verdi 2001 »

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook