Május 2024  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Ez következik

Zeke Edit díszlet- és jelmeztervező számára a csemege a „városba kihelyezett” Traviata. (2013.06.10. – Észak-Magyarország, Szalóczi Katalin)

Miskolc. Az utcára vitte az operát a fesztivál új vezetése tavaly, amikor a Tosca című előadást több helyszínen mutatták be. Idén a Traviata került be az ezrek operája nevet viselő sorozatba. Erről is kérdeztük Zeke Edit díszlet- és jelmeztervezőt.

Ha jól tudom, Ön az Operafesztivál „látványfelelőse”. Konkrétan milyen feladatokat jelentett ez?

Zeke Edit: Néhány koncert, a Carmina Burána és a Camerata Miskolc Kamarazenekar hangversenyének színvilágát komponáltam meg, valamint Orbán György operájának, a Bűvöletnek (ami ősbemutató!), vagyok a díszlet- és jelmeztervezője. Tavaly a tüzes, idén inkább a vizes hangulat a meghatározó, a kékes-lilás színek, amelyek megjelennek a programfüzeten, a logóban is. Ez persze, inkább csak a háttér. Ami számomra a nagy kihívás, a legizgalmasabb feladat az az idei, a város különböző helyszínein bemutatott Traviata. Nagyon-nagyon inspiratív egy meglévő épülettel társítani egy előadást. December óta válogattunk a lehetőségek közül. Az alapot tavaly a háború utáni rombolást idéző roncsok adták, az idén újrahasznosított hulladékokkal dolgozunk. A rendező, Anger Ferenc a fogyasztói társadalom pazarlására igyekszik ezek által reflektálni, így próbálunk visszafelé asszociációkat képezni... A helyszín kiválasztásánál figyelembe kellett venni, hogy van egy nyolcvanfős kórus, fel kell öltöztetni vagy száz embert, és el is kell férniük...

Miképp a nézőknek is.

Zeke Edit: Persze, erre is gondolnunk kellett. Tavaly kissé alábecsültük az érdeklődést, az idén kamatoztatjuk a tapasztalatainkat.

Most már ne csigázzon: netán maradtak a tavalyi helyszínek, valamiképp kitágítva?

Zeke Edit: Nem, dehogy. Csak a szerkezet maradt: más helyszínen lesz az első felvonás, más napon, más helyszínen a második, s végül egy harmadikon a a három felvonás együtt, vagyis maga az opera. Az első felvonás a Szinva-teraszon lesz, kis nehézséget jelent, hogy este hétkor kezdődik, amikor még világos van, így nem tudok varázsolni a fényekkel, de azért próbálunk meglepetéseket produkálni. Annyit elárulok: a háttér adja az alapját a dolgoknak. A második felvonás helyszíne a Népkert, azon belül is a Vigadóval „egy magasságban” lévő szökőkút. A második felvonás két képből áll: az egyik intimebb jelenettel, ennek középpontja maga a szökőkút, s innen mintegy félrefordulunk a másodikba, ami egy bálkép – ami nálunk megy gardenparty.

És akkor jöhet az igaz opera! Hová menjünk Traviatát nézni június 21-én?

Zeke Edit: A Tudomány és Technika Háza elé. Amikor a Vigadót, és a sportcsarnokot szemléltük meg mint lehetséges helyszíneket, elhaladva mellette, készítettem róla pár fotót. Otthon a képeket nézegetve jöttem rá: mennyire furcsa, izgalmas épület is ez, mennyire jól megvilágítható. Van egy kevéssé használt épületszárnya, mi leginkább ezt vesszük igénybe. Rengeteg ablaka van, amelyeket jól lehet alkalmazni a világításban. De izgalmas a térképzése is, vannak csupasz falak, amelyeket mondhatni fényfestésre találtak ki.

Újdonságot jelentett a Tudomány és Technika Háza? Nem ismerte?

Zeke Edit: Sokszor elmegy egy épület mellett az ember úgy, hogy nem is figyel rá.

Milyen más helyszín jött még szóba?

Zeke Edit: Gondolkodtunk az avasi lakótelepben is, de több mint két héten át minden nap próbálunk, s valószínűleg sok embert zavart volna, ha két hétig szól a Traviata. A Tudomány és Technika Háza ilyen szempontból is ideális.

címkék: fesztiválok listája: 2013
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook