A zene adja a megoldást – Keszég László kortárs operát rendez.
Az öregedő férfi fiatal nő iránti szerelmének témáját dolgozza fel Vajda János két új, egyfelvonásos operája, a Don Perlimplín és a Don Cristobal. A Federico Garcia Lorca írásaira, Várady Szabolcs librettóját használva készült művek ősbemutatója a Bartók Plusz Operafesztiválon lesz. Keszég Lászlót, az előadások rendezőjét kérdeztük. (2013.06.18. - Észak-Magyarország, BA)
Miért mondott igent, amikor felkérték, hogy rendezze meg a Vajda János műveiből készült operaelőadást? Ön, bár tapasztalt színházi rendező, de Mozart Varázsfuvolájának pécsi előadásán kívül nem volt még jelentősebb találkozása a műfajjal.
Keszég László: Nem tudom, hogyan kerültem a képbe, de kaptam egy lehetőséget a debreceni Csokonai Színháztól, és éltem vele. Kottista vagyok, és amikor megismertem a művet, magával ragadott. Egyből tudtam, hogy ezt szeretném megcsinálni.
Lorca és Vajda János közös témája az öregedő férfi és a fiatal nő esete. Ön viszont az opera hőseinél jóval fiatalabb művészgeneráció tagja. Mit tud az ilyen korosztályalapú konfliktusokról?
Keszég László: Magánemberként megéltem már a középkorú férfi és a fiatal nő kapcsolatának poklát, és azt, hogy ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni. Engem már elsöpört egy ilyen. Azt hiszem, akkor váltam teljesen felnőtté, amikor megtapasztaltam: elveszítettem a BL-döntőt, és rájöttem, hogy legyőztek.
Vagyis nincs jelentősége, hogy eltérő korúak a hősei?
Keszég László: Úgy érzem, nem a kor számít. A Don Cristobal erős pamflet. Vajda János annyi mindent odahord a kultúra különböző területeiről, hogy az elképesztő! Ebből aztán lólépésekben haladó történet kerekedik – annyira tiszta a zene, hogy ezek a kérdések valójában eltűnnek. Nem is az az érdekes, hogy mi történik, hanem az, hogy hogyan történik ezzel a bukásra ítélt emberrel. A Don Perlimplínből bármi lehetne, olyan a zene hangulata. Majd ebből a vastag sodronyból mintha a szerző kiválasztana egy szálat, és azon vezet tovább – szinte szakrális öngyilkosságot követ el Perlimplín. Nagy élmény számomra, hogy ennyire a lélektani helyzet diktálja azt, milyen a zene.
Milyen zenés színházat látunk majd: eléneklik, vagy eljátsszák a Vajda-operákat?
Keszég László: Vékony a határmezsgye. Az a fontos, hogy a legmegfelelőbben hangozzon el. Eddig is azt tartottam, hogy az ember saját magához jár iskolába. Most is rengeteget tanulok – a megoldásokhoz teljesen másik úton kell eljutni, mint a prózai színház esetében – ez rendkívül izgalmas.
Milyen másik úton?
Keszég László: Az opera sokkal több támaszt ad az előadónak, mint például egy Schiller-szöveg. Utóbbinál mindent az alkotóknak kell kitalálniuk. Itt viszont azzal kell valamit kezdeni, hogy sokkal több minden meg van határozva. Ezt kell elfogadni és ebből kell kibontani a saját személyiséget. Minden, az előadásokkal kapcsolatban felmerülő kérdést megbeszéltünk Vajda Jánossal, és semmit nem csináltunk, amire ne mondta volna, hogy rendben.
Mit remél a saját színházi karrierje szempontjából ettől a kettős operarendezéstől?
Keszég László: Nagyon rákaptam az ízére. Szívesen csinálnám máskor is.
A Bartók Plusz Operafesztiválon mutatják be a Vajda-műveket. A fesztivál szervezői a népoperától várják, hogy sokak által kedvelt műfaj legyen az opera. De Vajda János művészete nem tűnik népoperainak.
Keszég László: Vegytiszta intellektuális szerzőnek tűnik. Most ismertem meg. Érdekes beszélgetéseim voltak vele. Azt hiszem, pozitív élménye, hogy tudok kottát olvasni, és a zenéből kiindulva próbálom a rendezői megoldásokat kifundálni.
